belezuhanok a létezésbe
szilánkok szóródnak köröttem
ahogy egységből kiesve
szakadnak le szárnyaim
s hullanak a semmibe
szenvedés szürke hamuja
száll lelkemre és beborít
hiába mosom, tisztítom
nem nagyon tántorít
kietlen pusztaság húz
magába szüntelen
úgy szabadulnék már
szárnyalnék odafenn
vágyam vezet utamon
nyughatatlan álmokon át
néha fény ragyog be
szürkeségnek fátyolán
- oda menni szeretnék
- de egy élet nem elég
hogy célomat elérjem
körbe-körbe mindig
ha mégis megáll
hogyan lesz akkor azután?
belezuhanok a létezésbe
mert a Nap csak
itt
ragyog
le
rám
Kalocsa, 2014. április 19.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése