A hála a legjobb bér.
Nem adózik, nincs utána fizetendő járulék, és a haszna…nos, az
felbecsülhetetlen!
Ez onnan jutott eszembe, hogy a napokban furcsa eseményláncolat vette kezdetét az
életemben, és a velem kapcsolatba kerülő emberek életében.
Mondhatnánk, persze, hogy ez csupán véletlen, ám aki ezt gondolja, ki kell
ábrándítsam: az én szótáramban ez a szó már nagyon régóta nem szerepel.
Nem hiszek a véletlenben. Sem.
A felelősség a mi kezünkben van, nem a véletlenében.
De erről már írtam az
Isten tudatában c. sorozat 5.részében, bár nem teljesen ebből a nézőpontból megközelítve (lásd ott).
Szóval, hogy szavam ne feledjem, az eseményláncolat a maga
valójában, úgy kezdődött, hogy kezembe vettem egy régi kedves ismerős könyvét,
aki csak úgy rendeli magának a kalandokat, és nézz oda! azok meg is érkeznek
hozzá szinte izibe!
Czick Juliról van szó, aki ezzel a címmel (
Rendeljünk
kalandokat!) írta meg útibeszámolóját Las Vegasban
A könyv nagyon inspiratív, különösen, mert magam hasonlóképp látom a világot,
ahogy Juli.
 |
| Las Vegas látképe - Czik Juli fotója |
eltöltött fél évéről,
megfűszerezve sok olyan bölcsességgel és saját-élmény bemutatással, ami mások
számára is követendő tapasztalati lehetőséget kínál. (Juli facebook oldalán a
könyvéből is olvashatók részletek.)
Egy másik szál pedig ott indul, hogy egy másik régi
ismerősöm, aki sokat dolgozik, és tesz azért, hogy a mélyszegénységből ki
tudjon törni, mégis minden igyekezete ellenére valahogy folyton visszacsúszik a
haladás helyett, megkeresett. Ha már nagy a probléma, általában akkor keres,
egyrészt, hogy kiöntse a lelkét, másrészt, hogy támogatást kérjen, akár munka
formájában.
Most is ez történt.
Munka most nem volt, amit tudtam volna adni, más támogatást adtam hát.
Elmondta azt is, ha van bármiféle használt bútor, szőnyeg,
ilyesmi, amire már nincs szükségünk, szívesen venné, ha megkaphatná.
Hirtelen erre nem volt ötletem, így abban maradtunk, ha találok ilyet, majd
szólok.
Julit közben elcsábítottam meridián tornára Hajósra, és persze, teljesen
„véletlenül” szóba került, hogy van neki néhány használaton kívüli bútora,
amire nincs szüksége, és nem tudja, mit kezdjen vele.
Én tudtam.
Hisz most kaptam erre szóló igényt egy kérés formájában.
El is hallgathattam volna a dolgot.
El is felejthettem volna.
Vagy egyszerűen tehettem volna úgy is, hogy nem érdekel ez az egész, oldja meg
mindenki a maga problémáját, ahogy akarja, hagyjanak békén.
Ehelyett elmondtam Julinak, hogy lenne egy ilyen kérés. A
használt bútorokra.
Juli kapott az alkalmon, és gondoskodtam arról, hogy a két ellentétesnek tűnő
igény találkozzon (bútor beszerzése, bútortól való megszabadulás).
Ó, igen.
Nem állt meg ennyinél az eseményláncolat.
Mondhatni, ha már lúd, legyen kövér!
Juli kerti munkát is tudott adni emberünknek, és az is
kiderült, a háznál a vízvezetékben hiányt szenved a folytonosság, és hogy, hogy
nem, az ismerősöm, aki a segítség miatt jött, ebben is tud folyásnak utat
engedő megoldásokat.
Több legyet egy csapásra!
Mondhatnánk.
Akár.
Ehhez elég volt egy kis figyelem.
Figyelni a másik igényére.
Figyelni a másikra.
Csak egy kicsit. Legalább.
Így tudtam segíteni.
Többszörösen is.
Mert mindennél többet ér az, ha – akár így - tudunk segíteni
egymásnak.
Mindennél többet ér, hogy aki adni tud, az tud kapni, és aki
kapni szeretne, az tud adni.
És a legjobb – legalábbis számomra, akármennyire önző is ez – az, hogy hálás
vagyok mindkettejüknek, hogy ezt így sikerült összehozni, és ebben én voltam a
közvetítő.
Mindenki megkapta az igazi jutalmát: a hála érzését.
Az enyémet, az övét, a tied…
…és a hálánál jobb fizetséget elképzelni sem tudok!
Ezért hát…azt mondom, a hála a legjobb bér!
Kalocsa, 2015. március 1.
