Minden rendben van!

Minden rendben van!

2008. december 4.
 

A naptár az asztalon ezt mutatja a fehér csempék hideg rezgésében.
December négy… ugyanaz a nap…
De most nincs lehetőség a dátumon merengeni. Indulni kell.
Elment a magzatvíz.

Kép: http://ellesh.deviantart.com/art/Reborn-117601026

Az ágy kényelmetlen.
Kemény.
A nyomás az ágyékban majd szétfeszíti a medencémet.
 

Itt az idő.

Telve voltam eddig aggodalommal, hiszen az én koromban szülni nem veszélytelen vállalkozás. És igen, szó szerint olyan, mint egy vállalkozás. Egy projekt, amit végig kell csinálni, és ebben a projektben nincs visszaút, és nincs módosítási lehetőség.

Egy nővér aggódó pillantást vetve rám, megnézi a műszereket, ahonnan csak a tengermélyről hangzó zubogó-zsubogó zsongás üteme hallatszik. Egy új élet üzenete egy régi világnak: itt vagyok! Jövök!

Nem először élem át ezt gyötrelmes szépséget, amikor életet adok az újnak.
Van gyermekem, több is.
Ó, de milyen szépek!
Ó, nem!
Nem!

- Mi a panasza? – kérdezi kezelőorvosom, amikor a hetek, vagy talán már hónapok óta tartó hasi fájdalmammal felkeresem.
Elmondom.
Megvizsgál.
Hümmög.
Aztán megint a hasamat nyomkodja. Nekem meg ez fáj, ha nem szégyellném magam, felkiabálnék, hogy óvatosan!
Aztán leül az asztalhoz, gondterhelten rám nézve ezt mondja:
- Asszonyom, a sérvének semmi baja. A háló, amit beültettünk, rendben a helyén van. Nem tapasztalok semmi olyat, ami megmagyarázná a tüneteit. Beutalom ultrahangra, aztán majd többet tudunk.

Mit tehetnék? Egy ideje már csak ezzel töltöm óráimat: vizsgálat, orvos, gyógyszertár. Azt mondják, a korral jár. Jó, jó, de ennyire? Alig vagyok negyvenöt. Mi lesz később? Még több marék gyógyszer, meg hormon reggelire, ebédre, vacsorára?
A helyzetre való tekintettel az jó doktor egy héten belülre szerez nekem időpontot. Nem engedi, hogy hálámat kifejezzem. Még majdnem én szégyellem magam emiatt. Hiába, a megszokás.

Szerencsére, az a pár nap eltelik hamar.
Csak ez a fekete.
A ruha.
Már le kellene vetnem.
De … valahogy rámragadt.
A férjemen is látom, hogy már unja. Mondja is, sokszor:
- Asszony, ami volt, megvolt, eltelt több, mint egy év, már senki sem szól meg, ha nem feketében jársz!
Ő már lerakta a gyászruhát, vissza, a helyére. A szekrény legmélyére. Ott a helye, elő se kerüljön egy jó darabig onnan!

Én…én nem tudok... Nem tudok…még megválni tőle…a ruhától…nem megy…még nem.
Tudom, persze, felfogom én azt, hogy a baj megtörtént, és nincs az a hatalom, ami ezen változtatni tudna.
De a szívem még ebbe a feketébe burkolózik, és próbálja gyógyítani magát. Nehezen halad vele, az már igaz.

Az ágy kényelmetlen.
Kemény.
A nyomás az ágyékban majd szétfeszíti a medencémet.
És a kenőcs, ami olyan gyerektakony állagú, és még zöld is, hidegrázást hoz rám, amikor a tubusból kérdés nélkül rámtottyan.
Viszont kell, mert enélkül nem működik az ultrahang.
Nézem a monitort, hátha látok valamit.
De csak fekete-fehér foltok mozognak rajta ide-oda, ahogy az orvos húzgálja a hasamon. Fekete-fehér, mint mostanában az életem. Mint álomtalan álmaim. Csak a ruhám nem ilyen. Az szinte tiszta fekete. Rámragadt-fekete.

Arra eszmélek, hogy az orvos zavartan köhhent egyet. Aztán még egyet, és erősebben nyomja a hasamhoz a szerkezetet. És lejjebb viszi, az alhas tájékára, ott húzza jobbra-balra.
Aztán hozzám fordul, azt kérdve:
- Mondja, nem maradt ki a vérzése?
- Igazából fogalmam sincs, mert szedek mindenféle gyógyszert, hormontartalmút is, sérvre és miegyébre, és mellékhatásként várható, hogy rendszertelen a menstruációm. Azt mondták, ez normális.
Hirtelen villámként belém hasít a félelem, hogy csak nem? Egy újabb műtét? És lehet, hogy rosszindulatú? És lehet, hogy….nem! Nem ! Nem!
De csak ennyit kérdezek:
- Miért? Van valami baj?
Nem tetszik a reagálása.
Ráncolja a homlokát, alig észrevehetően – de én látom ám! – ingatja a fejét.
Erre én is ráncolni kezdem a homlokomat, és már érzem is, ott, lenn, a hasam mélyén, a méhemben, a gombócot, ami nő, csak nő, és nő, és akkora, hogy előbb csak a hasűrt tölti be, aztán felzabálja a tüdőmet, a szívemet, a melleim, és végül, már látom, és érzem is, ahogy benyel, megemészt, megöl…
- Hát, asszonyom, Ön várandós.

Szünet.
Még mindig.

MI VAN???
Mi vagyok?
Várandós?
Én?

Hát…voltunk ugyan együtt az urammal, „úgy”, mert már nagyon ki volt éhezve, és nem akartam még rosszabbá tenni a helyzetet, hát engedtem neki, bár nekem aztán nem hiányzott a dolog, egyáltalán nem. Mondták, hogy teherbe nem eshetek, mert a hormonkészítmények a ciklusomat is szétszedik, de a termékenységemet is, amellett, hogy az egészségemet meg egyensúlyban tartják. Valamennyire. Bántam is én a termékenységet! Szültem már háromszor, épp elég volt!
Nem, nem védekeztünk, éppen ezért.
Én?
Terhes?
MI VAN?

Kép: http://luciaconstantin.deviantart.com/art/Reborn-120416694

Az orvos nyilván látja a zavartságomat, mert elkezd magyarázni:
- Látja? Ott a baba feje, a teste, a lábai, ott pedig a kezei. És lehet látni, ahogy dobog a szíve.
Olyan…4-5 hónapos lehet.

Nem jutok szóhoz.
Hogy lehet ez? Talán, ha egypárszor voltam a férjemmel azóta, és az pont elég lett volna? Annyi év után? És a gyógyszerek? A hormonok? A sok röntgen, MRI, meg ég tudja mi? Ha bármi baja van, már tenni sem lehet mit, ilyen korú babánál.

Az orvos, mintha olvasna a gondolataimban, nyugtatni próbál:
- Nem látok olyan tünetet, ami kóros elváltozásra utalna. Természetesen, el kell menni genetikai vizsgálatra, ott többet tudnak majd mondani.

Valahogy lemászom az ágyról. Még mindig nem tértem magamhoz a döbbenettől.

Az úton szótlanul bámulok magam elé, lányom, aki kísért, látja rajtam, hogy valami van, de nem mer kérdezni semmit. Érzi, hogy most nem lehet.

Így érünk haza.
Én bemegyek a szobánkba, és magamra csukom az ajtót. Megvárom a férjemet, neki kell elmondanom először, aztán a családdal is meg kell osztani ezt a ….nem, nem örömhírnek nem gondolom, ezt a helyzetet. Hogy valahogy uralni, kezelni tudjuk. Ha tudjuk egyáltalán.

Ó, milyen sokszor jutott szembe, milyen jó lenne, ha megint együtt lennénk! Olyan hirtelen hagyott itt minket. Maga az életöröm volt, a vidámság. Ez is alig van manapság mifelénk. És az űr, ami maradt utána…még mindig beszippant, rabságban tart. És felőröl.

Ezen töprengek, míg a családfő hazaér. Hallom, ahogy csukja az ajtót maga után. Elé megyek, és csak a szememmel intek, jöjjön velem.

Néz, azokkal a nagy bociszemekkel, amikbe annak idején úgy beleszerettem. A Föld meleg barnája tisztán, és őszintén árad belőle. Nem érti, amit mondok. Vagy nem képes felfogni:
- Terhes vagy? Az hogy a fenébe lehet? Azt mondták, nem eshetsz teherbe, annyi a gyógyszer benned, hogy azoktól biztosan nem lehet. Biztos? Nem hallottad rosszul? Vagy értetted félre? Vagy az orvos…?

Elmondom megint. Hogy 4-5 hónapos. Hogy épnek látja az orvos. Hogy kell egy genetikai vizsgálat.

Még mindig értetlenül néz…ez már nem is nézés, bámulás. Mint az a borjú, meg az új kapu. Ingatja a fejét, hümmög. Odalépek hozzá, átölelem, hozzábújok, és így ülünk ott, szótlanul. Óráknak tűnő percekig.

- Gyere, meg kell beszélni a gyerekekkel – mondom neki.

Meleg nyári napnak a végén járunk. A falak már nem izzanak úgy, mint korábban, a kánikulában, de még mindig piheg a levegő a tüdőnkben. Összegyűjtök mindenkit, szerencsére senki nem tekereg idegen vizeken.

Vegyes a fogadtatás. Van, aki tapsikol, hogy jaj, de jó, tesó lesz megint, lesz egy kismanó a házban.
Van, aki értem aggódik, mert az én koromban, és az én állapotomban…nem hiányzik megint a lelküknek egy tragédia. De azt érti mind, hogy innen visszaút nincs. Történjék bármi, ezt már végig kell csinálni.

Arra készülünk, minden rendben lesz.
Én is.
A kicsi is.
A helyzet is.
Hely van, gyermekruhák, babakocsi, kiságy, van. Még a nagyoktól. Használtak ugyan, de a célnak megfelelnek.
Ezzel térünk nyugovóra.

De én nem alszom.
Nem tudok.
Ez a helyzet, ez nem hagy.
Hogy lehet? Hogy lehet? Hogyan lehet? Ezután?
Hajnalodik, mire elszenderülök.

Az ágy kényelmetlen.
Kemény.
A nyomás az ágyékban majd szétfeszíti a medencémet.
És ordítanivalóan fáj és ég!
A mellkasom, mintha kettészakadt volna. Iszonyú nehéz a tüdőmnek most, alig tud oxigént juttatni a sokkolt sejtekhez.
Erre eszmélek.
Piros ruhás alak hajol fölém, a fényvisszaverő csík villog a bágyadt őszi napfényben.
Valahol az út szélén állok, azaz fekszem, egy mentőágyon.
Lányom fogja a kezem, megsimítja homlokom:
- Anyu! Nincs semmi baj! Megcsúsztunk, és az árokba borultunk. Én jól vagyok. Ne mozogj, mert lehet, eltört valamid, és a kicsinek sem tenne jót.
Betolnak a mentőbe, és vijjogva száguld velem az autó.

Nincs semmi baj.
Minden rendben van.
Hányszor hallja ezt az ember a filmekben ilyen helyzetekben! És most tessék! Itt vagyok a helyzetben.
Nincs semmi baj!
Akkor minek a sziréna?
Minek a kórház?
Minek a mentő?
Rémlik, hogy a kórházban, a genetikai vizsgálaton azt mondta az orvos, a baba teljesen ép és egészséges, korának megfelelő súlyú, méretű. A vizsgálat kóros elváltozást nem mutatott ki. A vérvizsgálat eredményére még várni kell, az biztosabb lesz, de nyugodjon meg anyuka, a magzattal minden rendben van.
Minden rendben van.
Minden rendben van.
Minden rendben van.
Mondogatom, mint egy imát.
Meghalok, ha mégsem így van.
Minden rendben van.
Minden rendben van.
Minden rendben van.

- Nyomja, asszonyom! Mindjárt kint van a feje!
Belekékülök, úgy nyomom, és majd szétfeszít, mindjárt széthasadok!
Próbálok levegőhöz, és fájdalmatlansághoz jutni, de nincs idő.
Nyomom, és nyomom, és nyomom, már nem is tudom, mit.
Nem is tudom, miért.
Nem is tudom….

- Gratulálok, anyuka! Kisfia született!
A keblemre teszik a csöppséget.
Egy gyönyörűség.
Még rajta van a máz, a vér. Az én vérem. A mi mázunk.
Látom, hogy van ép keze, lába. Hála az égnek!

A tenger végtelen kékjével néz új világára.
Olyan ismerős szem.
Olyan ismerős arc.
Ugyanaz a nap!
…nem, nem, az nem lehet!

És felsír, és sír, mint ahogy minden csecsemőnek kell, amikor színre lép.
Könnybe lábad a szemem.
Az én kicsi kincsem!

A nővér jön, elviszi, rendbe teszik, megtisztítják, a többiek pedig engem.
Nincs fájdalom, nincs kín, nincs baj.
Hálával teli a szívem.

Minden rendben van.

Az ágy körbeölel.
Puhán.
Lágyan.
Fekszem, és mellettem a kincsem.
Mikor kérdezték, mi a neve, nem sokat gondolkodtam. Már régóta tetszett a Renátó. Így ezt mondtam.
Renátó, a visszahullt kincsem!

A kis kocsi kerekei zörögnek a kavicsos úton, ahogy a rideg márványok között megyünk. Régvolt életek elfeledett emlékei kísértenek mindenhol.
A temető most elhagyatott. Csak én, Renátó, és a kocsi vagyunk itt. Meg a már nem itt lévők.

Ott, hátul, igen, ott van a kis fehér kereszt, ahova igyekszünk.
Nehezemre esik. Nagyon nehezemre, hogy oda menjünk. És elmenni is olyan nehéz. Odaprésel a bánat, és eltaszít a gyász.
Miért, Édes Istenem, miért?

A kis kocsi kerekei zörögnek a kavicsos úton, és megállunk az apró sírnál.
Feleakkora, mint a többi, körülötte.

Rideg föld.
Hideg föld.

Az fedi a drága testet.
Elhoztam hozzá most őt.
Hogy találkozzanak.

Ádám.
Élt 7 évet.
2006. december 4.
Amikor itthagyott…

Könny szökik szemembe.
Még jó, hogy Renátó elszunnyadt a kavicsos úton.
Nem tudom visszafojtani könnyeimet.
Nem, nem tudom.

Nincs szó, nincs gondolat, nincs semmi.
Csak a fájdalom maga.
De most…valahogy más.
 

Valahogy nem fáj olyan nagyon.
Valahogy … olyan, mintha visszakaptam volna őt.

Valahogy … amikor az élettelen testre néztem, akkor, nem is olyan rég, az őrület határán álltam.

Most meg…most meg…valahogy olyan, mintha visszatért volna hozzám.

Gyönyörű, egészséges, fejlődik, és látszik rajta, hogy boldog és elégedett.
És én is az vagyok.
Valahogy…olyan, …olyan…nem is tudom…a sok gyógyszer, a sok hormon, a sok kezelés, sugárzás…a baleset, amitől szétcsúszott a medencém, és mégsem vetéltem el… mégsem vesztettem el…a sok hányattatás, a hihetetlen fogantatás…olyan…olyan…erőteljes élni akarás.
Élni akarás.
Bármi áron.
És mindenképpen.

Felnyög a kocsiban a kicsi.
Odafordulok hozzá.
Rámosolygok.
Ő meg vissza rám.

Olyan…, teljesen olyan az egész, mint aki visszatért hozzánk.

Ahogy a neve is mondja:
Újjászületett.

Elmosolyodom, mert…minden rendben van.

Kalocsa, 2014. május 10.

Megjelent a Kalocsai szó és kép 3 c. antológiában (2014)

mozzanatlan víz

mozzanatlan víz
tükör a kék égnek
benne mosolyognak
csillagok az éjjel

mozzanatlan víz
tükör a hűs mélynek
benne ficánkolnak
deli sellőlegények

mozzanatlan víz
tükörbe mint nézel
benne megláthatod
magad: az Istent


Kiskunhalas, 2014. 11. 14.


Megjegyzés: a verset a kiskunhalasi Sós-tó ihlette.

Kép: http://www.panoramio.com/photo/5986840, Kovács István András

hit, remény, szeretet

számtalan életem mögöttem
százféle szerepet sejtet
nő, férfi és gyerek
hit, remény, szeretet

számtalan élet mögöttem
por és hamu fölöttem
földnek sáros röge
hit, remény, szeretet

számtalan élet mögöttem
pénz, arany, fegyverek
vörös bársony feszület
hit, remény, szeretet

számtalan élet mögöttem
fényben úszó végtelen
angyalok kara köröttem
hit, remény, szeretet


Budapest, 2014. 11. 15.


Megjegyzés: a verset a hírlevélre feliratkozók már 2 nappal ezelőtt olvashatták. Iratkozz fel a hírlevélre, hogy hamarabb olvashasd akár a legfrissebb írásaimat is!

A vers kézirata egy műsorrenden

Isten tudatában - 5.

Az életedért te magad vagy a felelős.
Hibáztathatod a családtagjaid, a főnököd, a szomszédod, a beosztottad, bárkit….igazából a saját életed a saját kezedben van.
Persze, érnek hatások innen-onnan, de hogy azokra hogyan reagálsz, már a te döntésed.
De ha a dolgok mélyére ásunk, a téged ért hatások is a te döntéseid következményei.

Kép: http://ani7an.deviantart.com/art/Responsibility-270904058

Sikertelennek gondolod magad?
Az vagy.

Mert annak gondolod magad.

Nincs elég pénzed?

Nincs, mert ezt gondolod.

Boldogtalannak érzed az életed? Netán nincs társad sem?

Vajon miért? Mások miatt? Vagy benned van valami, ami ennek megélését távol tartja?

Mondjuk, egy ilyennel: „Nem érdemlem meg.”
Esetleg valami hasonlóval: „Nekem semmi nem sikerül.”

Most komolyan!

Ha leülsz, és végiggondolod az életed, hány ilyen mondatot tudnál összeírni?
Lehet, egy A4-es oldal nem is lesz elég hozzá.

Nos.
Akkor ne is ezeket írd össze.
Hanem azt, mit kívánsz.
Mit kívánsz megtapasztalni?
Engedd el magad, és fantáziád!
Persze, arra azért ne számíts, hogy ha teleírsz egy füzetet, az holnap mind valóra is válik!
Kezdd az 5 általad legfontosabbnak vélt dologgal. (És azért holnapra az sem fog a szádba repülni…de történhetnek csodák is akár.)
Arra is ügyelj, hogy ha ezek olyan dolgok, amik másoknak fájdalommal, károkozással járnak, annak ára is lesz. Amit neked kell majd megfizetned, a következményekkel.
Ami még fontos: ne téveszd szem elől a céljaidat.
Ne akard elérni, mert azzal az akarást tapasztalod meg.
Egyszerűen annyi a dolgod, hogy kéred, hogy a megtapasztalni kívánt dolgok bejöjjenek az életedbe, és meg is köszönöd, azzal a hittel, hogy azt már meg is kaptad.

Egyszerű?
Lehet, hogy nem az.
De a felelősség átélése a saját életedet illetően itt kezdődik.

Szóval?
Mutogatsz másokra? A körülményekre? Akármire?

Vagy felelősséget vállalsz a magad életéért?

És ezzel együtt másokéért is?

Itt és most?

Kalocsa, 2014. 10. 26.

Kép: http://designer163.deviantart.com/art/the-responsibility-90419527

Heti gondolat - Tükörkép

Legutóbb megírtam, hogy mi is a helyzet a tökéletességgel:

http://polirobert.hu/tokeletes-vagy/

Most folytatom azzal, hogy vegyük számba, mitől is vagy tökéletes!

Nem kell hozzá más, mint toll, papír, őszinteség.
Készíthetsz egy listát arról, hogy miért is vagy tökéletes: írd le, miben vagy jó, mire vagy büszke, milyen "jó" tulajdonságaid vannak, mit tanulhatnának tőled mások, vagy mit tudnál példaként másoknak megmutatni, megtanítani, akár. Ez amolyan "sikerlista". Azoknak a tulajdonságoknak a listája, amit nagyra értékelsz magadban. Szerintem, láss hozzá, és minden apró dolgot írj fel ide. Mint pl. empátia, beszédkészség, vagy a hallgatás, meghallgatás képessége, türelem, és nem sorolom tovább. Tényleg mindent írj fel, ami csak eszedbe jut, és amiben jó vagy, vagy te vagy a legjobb!

Legyél büszke erre a listára, és legyél hálás azért, hogy van egy csomó dolog, ami csupa jó érzéssel tölt el téged!

Ha ezzel elkészültél, folytathatod a listakészítést, de most a tökéletességnek a hibaoldalát vedd elő. Írj egy listát azokról a dolgokról, amikről úgy gondolod, hogy a "rossz" oldaladhoz tartoznak, amik a "rossz" tulajdonságaidat tartalmazzák. Ahogy a másik listánál, itt is fontos az őszinteség. Most is írj fel minden apró dolgot, mint pl. türelmetlenség, kitartás hiánya, harag, és a többi. Írj fel mindent, amit hibának, hibásnak tartasz magadban.

Legyél hálás a "hibalistádnak", mert ezekből tudtál tanulni, fejlődni, tapasztalni. És már tudod, hogy ezt tovább nem kívánod magadnak. (Ha igen, akkor sem baj, de a döntés a tiéd.)

Nem feltétlenül kell egyből elkészülnie a listádnak. A "jó" és a "rossz" listához is írhatsz bármikor további elemeket, ha eszedbe jut valami.

Kép: http://cordania.deviantart.com/art/Good-Omens-91877475

Ha kész a két listád, vagy majdnem kész, akkor kaptál egy képet arról, milyennek látod magad az angyal és az ördög oldaláról.

De gondold csak végig!

Egy angyal Téged sosem lát ördögnek, mert nem is tudja, hogy mi az.

Akkor te honnan tudnád?

Szóval a két lista ugyanannak az éremnek a két oldala csupán.

Egy tükörkép.

És van, amikor tetszik a tükörképünk önmagunknak, és van, amikor nem.

De attól az még Mi vagyunk!

Ami meg nem tetszik, hát változtass rajta, minél inkább nem tetszik, annál előbb!

Kezdd azzal, ami a legkevésbé tetszik! És haladj egyesével! Addig ne változtass más nem tetsző dolgon, amíg egyet a lehető legjobban (a magad számára már elfogadhatóan) ki nem "javítottál".

Példának okáért, ha türelmetlen vagy, gyakorold a türelmet. Lélegzéssel, számolással, odafigyeléssel, malmozással, amivel csak tudod! És ha sikerült türelmesebbé válnod, akkor lépj a következő megváltoztatandó pontra.

És a legjobb az egészben, hogy végig tökéletes tudsz maradni! :)

Jó munkát kívánok!

Robi

Ui.: ha hasznosnak találtad a levelem, oszd meg másokkal is!

Megjegyzés: ezt az írást 2014. 11. 12-én reggel a hírlevélre feliratkozóknak már kiküldtem. Ha te is szeretnél tőlem ilyen és hasonló információkat kapni, iratkozz fel a hírlevelemre (jobb oldalsáv, felül). Előtte, kérlek, olvasd el az adatkezelési tájékoztatót!

Nevem nincs

nevem nincs
vagyok semmi
és
vagyok minden

porszem egy
atomod része
az
örökkévalóságra
készen

vagyok kő-morzsa
hegyrengetegben
felhő-csepp
szabad kék égen
fának egy csöpp vére
bejárva útját
gyökérbe, levélbe

egysejtű mitokondriuma
minden állat őse
teremtő erő
romboló hatalom
ősrobbanás maga
minden
és
semmi
mi vagyok
én magam
egyedül

és te magad
…
egyedül
…
por és hamu
…
senki nem menekül
…
semmi vagy
és minden
az örökkévalóságra

készen
…
neved nincs
…
kóbor lelkek
mik vagyunk
mindannyian
a létbe
beszorulva

én
te
ő

ti
ők és
mi

átutazóban
beleszédülve a létbe
…
szabadulni kéne…

Kalocsa, 2011. 01. 08.

Kép: http://hepiefull.deviantart.com/art/allways-328611449

Utolsó pillantás?

Amikor megállt, mérgesen csaptam be az ajtót, miután kiszálltam a kocsiból.
Megkerültem, hogy majd az út túloldalán stoppolok, és inkább kezdem újra az egészet.
De akkor előkapta a kétcsövűt, és rám célzott vele.
Azt mondta, ha nem szállok vissza a kocsiba mellé, lelő, mint egy kóbor dögöt.
Farkasszemet nézek most a duplacsövűvel.
Mitévő legyek?
Ez a nő kikészít engem.
Hetek óta már, hogy ismerjük egymást, de a szenvedély, amit megélek mellette, semmihez sem fogható. És felemészt, úgy érzem.
Boldogság, öröm, mámor, szerelem.
De nem bírom tovább!
Nem vagyok tenyészcsődör.
Most vagy az maradok…
Vagy a golyóimba ereszti a golyóit…
Most mi legyen…?

Kalocsa, 2014. 11. 07.

(a fenti történetet egy játék nyomán írtam, amit a képre kattintva tudsz megnézni)

Kép: http://www.part.lt/perziura/828470de76fa784e708ea14c17e81ec444.jpg

Isten tudatában - 4.

Minden úgy van jól, ahogy van.
Minél inkább beleavatkozol a dolgok menetébe, annál inkább túlbonyolódik az életed.
Ha egyszerűen csak hagyod, hogy minden menjen a maga útján, a dolgok is egyszerűvé válnak.
Hol érdekli a Napot bármi is?
Teszi a dolgát, szünet nélkül. És halad az útján. Szünet nélkül.
Ha hagyod a dolgokat haladni, teszik a dolgukat. Haladnak.
Ha beavatkozol, mert azt gondolod, érdekeid, érzelmeid úgy kívánják, elakad a haladás.
Látszólag az történik, amit te AKARSZ.
Látszólag.
Mert az Univerzum egyensúlyra és harmóniára törekszik.
A beavatkozásod nyomán keletkezett káoszt előbb-utóbb helyrehozza.
Akár a te károd árán is.
Tehát ha beavatkozol a dolgok menetébe, erre számíthatsz.
Persze, más kérdés, ha ezt kívánod megtapasztalni.
Aztán eljön az idő, mikor majd a másik pólust is tapasztalni vágyod.
Akkor érsz célba.
Akkor válsz önmagad teremtőjévé.
Életed teremtőjévé.
A nem-beavatkozás nem jelent reagálásmentességet.
Figyeld meg, mit vált ki belőled a helyzet.
Ha nem tetszik, amit kivált, akkor nem illik bele az igazságrendszeredbe.
Ezt kinyilváníthatod. Az még nem beavatkozás.
A beavatkozás, ha amit teszel, abban nincs bölcsesség, nincs igazság, és legfőképpen: nincs szeretet. Ezek nélkül jön létre a káosz, és ezek nyomán indul be az univerzális rendteremtés.

Kalocsa, 2014. 10. 24.

Kép: http://bludrgn426.deviantart.com/art/Acceptance-94803424

Tökéletes vagy!

Gondoltál már arra, hogy nem vagy tökéletes?
De miért nem vagy az? Mi a válaszod erre?
Én ismerek valakit, aki azt szokta mondani, hogy nem tökéletes, mert nincsenek hibái.
Hm...ez is lehet egy megközelítése ennek a témának.
Mondok jobbat, és ez meg az én privát szlogenem:
TÖKÉLETES VAGYOK, MERT VANNAK HIBÁIM IS!
Mit gondolsz?
Te is tökéletes vagy?
Szerintem igen.
És ez pont így van jól!
Remélem, mostantól, ha nem így tettél volna, már te is úgy gondolod, hogy:
TÖKÉLETES VAGYOK, MERT VANNAK HIBÁIM IS!
Legyen szép napod!

Kalocsa, 2014. 11. 05.

Milyen lehet?

Milyen lehet,
amikor tüdőm
utolsót lélegez?

Milyen lehet,
mikor szívem
egy utolsót ver?

Milyen lehet,
amikor szemem
fénye tompa lesz?

Milyen lehet,
mikor izmom
végleg elernyed?

Milyen lehet,
amikor testem
többé nem lakhelyem?

Milyen lehet,
mikor lelkem
új világra lel?

Milyen lehet,
amikor köröttem,
s bennem,
minden tökéletes?

(…akár jó is lehet…?)


Kalocsa, 2014. 10. 30.

Kép: http://kingxlol.deviantart.com/art/Possibility-262162851

Kép: http://kingxlol.deviantart.com/art/Possibility-262162851

Csillag-lélek

Csillagok közt születtem.
Anyám volt a Hold,
Apám volt a Nap.
Ők ringattak, ha
bánatos voltam.
Gyermekfejjel csodáltam
a mindenség szavát,
galaxisok rejtekében
láttam száz csodát.
Aztán egy napon
a Földre kerültem,
ember-szülők első
gyermeke lettem
Nevelgettek, tanítgattak,
felnőtt lettem én.
Így telt el a Földön
háromszor tíz év.
A végtelenhez képest
porszemnyi e lét,
mégis azt látni:
gyarló itt a nép.
Imádnak százféle istent,
ha kell, ölnek miatta.
Azt hiszik, a világban
csak ők egyedül vannak.

Elvakítja őket
a virtuális valóság,
s közben a lelkük
szakadék szélén áll.
Apám a Nap,
tisztán ragyog az égen.
Mit keresek én
ezen a vidéken?
Anyám a Hold,
sápadt-szelíd
sugarában számtalan
szeretet.
Megérdemlik ezt
az emberek?

Születtem a csillagok között.
Élek alant, a Föld-rögön.
Szívem húz haza,
vágyom már vissza,
fel, a szabadba!

Kalocsa, 1999. 07. 11.

Kép: http://purplechaos.deviantart.com/art/Starsoul-367486406

MEGJELENT!!!!

Borító

Könyvkupac :)

Elöl-hátul (pontosabban: hátul-elöl)

Csillaglélek, 3D-ben

Beszerezhető: személyesen tőlem, vagy itt:

Vatera vásárlás