szavak

2017. október 7. 18:58

Amikor nincsenek szavak. Az érzésre. Ami átjár. Ami ott bizsereg mindenben és mindenhol. Benned. És kívül. És elönt a forrósság. Elönt a szenvedély, amit a létezés iránt érzel. És amit így önmagad iránt érzel. Korlátlanul. Örömteljesen. Kegyelemben. Megengedve. Az az én vagyok. Az az én is isten vagyok. Erre nincsenek szavak.

(Valóban nincsenek. 2020. 05. 17.)

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

soha

2017. október 5. 22:26

Soha ne vondd kétségbe magad. Azzal ártasz önmagadnak a legtöbbet. Bízz magadban. Bízz abban, aki vagy.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

vagy tán csak úgy képzelem

hazug álmok lepik el

hontalan létemet

mezítelen járok bár

textil fedi testemet

vagyok Föld porában

fuldokló sejttömeg

keresem utamat

mely végre hazavezet

Nap sugara áraszt rám

édes-csurgó meleget

de Maya fátyolán át

ez engem nem vezet

Hold sarlója bátorít

lássam a szépséget

ám csalfa képzelet

mit észlel az ideg

zúgnak fent lombok

lüktetnek lent lények

bárhová ha nézek

csalfa kép mi tárul

valóság tükrébe

elfúló lét

kalodázott értelem

ki tehetné sem

tesz mást csak

gyűjt sok fémlemezt

nem tudja hogy

egyszer mindenért

teljesen megfizet

az inga mindig

biztosan visszaleng

ócska álmok járják

utcákat, tereket

szürke hamu lepi be

napsütötte létemet

ó, minden oly hiábavaló!

nincs itt most kiút

annak, ki halandó

vagy tán csak úgy képzelem

Kalocsa, 2014. 06. 02.

fekete füst

fekete füst

fekete láng

kering köröttem élet

fekete füst

fekete láng

elárultalak téged

fekete füst

fekete láng

elvesztem végleg

fekete füst

fekete láng

meghaltam már régen

fekete füst

fekete láng

megfizették a bérem

fekete füst

fekete láng

testem nyikorog mélyben

fekete füst

fekete láng

visszavágyom Édent

fekete füst

fekete láng

belehullnék Egészbe

fekete füst

fekete láng

rothadoznak évek

fekete füst

fekete láng

én most épp nem is élek

fekete füst

fekete láng

belémmar enyészet

Kiskőrös, 2014. 05. 28.

elfojtott vágyak temetője

lelked sötét mélyén

mondd, mit találsz?

minden ajtót kinyitni,

bátor vagy-e komám?

ám de ne hagyj ki

egyet sem, erős légy,

tizedik előtt vissza ne lépj!

itt őrzöd mindazt,

mi benned őröl rég;

itt lakik minden,

mi általad szenvedés

nézz be!

ne tétovázz!

nézz szembe azzal,

mi ott magad vagy:

elfojtott vágyak temetője

csupa élőhalott gondolat

rongyosra gyűrt érzelem

rozsdás gyűlöletfonalak

téglák közt füstölgő harag

Ez mind te vagy!

tárd ajtódat szélesre,

hadd tűzzön be a Nap!

így láthatod temetőd

micsoda káprázat!

csak így lehetsz

igazán

szabad

Kalocsa, 2013. 11. 27.

apró darabok

apró darabok hullanak ki

mostan abból, ki én vagyok

csipegetik drága darabjaim

rút, nyálkás varangyok

a tűz kihúnyni kész

és arra vár csupán

jöjjön új remény

és meghaljon a gyász

Kalocsa, 2014. 04. 11.

már rendeződött

2017. szeptember 22.

Már rendeződött. Nincs vele több dolgom.
Még le sem ültem, ki sem mondtam, de tudom: már megkaptam, amiért jöttem.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

mindeneknek vége

hernyószagú csosszanások

ébresztenek éjjel

álmok színes tengeréből

húznak ki nagy kéjjel

szilánkokra zúzott szépség

és remény dől le mélybe

éjfekete lepel borít

mindeneknek vége

Kalocsa, 2014. 04. 11.

lelkünk mélyén

lelkünk mélyén titkok lapulnak

ott írják életünk dalát

ó, jaj, ne bántsatok!

zeng a hangorkán

gonosz és semmirekellő vagyok!

vagy valami más!

ezt játsszák nap, mint nap

a létzongorán

már kotta nélkül megy

oda se figyelsz

mégis tudod

melyik hang jön

ki disszonáns és

hol hallgat mélyen

hosszan szüntelen szünet;

és visszajössz

újra és újra

és szól megint a

réges-régi nóta

mert nem figyelsz,

így nem tudod,

nem más mindez,

mint lelked mélyén

sok-sok nagy titok

hát nyisd fel szemed

és egyenként vedd elő mind

vizsgáld meg, nézz rá

s kiderül:

mindez csupán reszkető

szürke árnyak sora

mi eltűnik, ha

rávetül szíved fénysugara

te vagy a kotta és

te vagy ki zenél

vedd kezedbe pálcád

és játssz egy új,

egy szebb

szimfóniát

Kalocsa, 2014. 04. 18.

Vesd össze ezzel: lelkem mélyén

lelkem mélyén

lelkem mélyén                                  

lelkem mélyén titkok lapulnak

ott írják életem dalát

ó, jaj, ne bántsatok!

zeng a hangorkán

gonosz? semmirekellő vagyok?

vagy valami más?

ezt játsszák nap, mint nap

a létzongorán

már kotta nélkül megy

oda se figyelek

mégis tudom

melyik hang jön

ki disszonáns és

hol hallgat mélyen

hosszan szüntelen szünet;

és visszajövök

újra meg újra

és szól megint a

réges-régi nóta

mert nem figyelek,

így nem tudom,

nem más mindez,

mint lelkem mélyén

sok-sok nagy titok

hát felnyitom most szemem

és egyenként előveszem mind

megvizsgálom, ránézek

s kiderül:

mindez csupán reszkető

szürke árnyak sora

mi eltűnik, ha

rávetül szívem fénysugara

én vagyok a kotta és

én vagyok ki zenél

kezembe veszem a pálcát,

s kezdek egy új,

egy szebb

szimfóniát

Kalocsa, 2014. 04. 18.

Vesd össze ezzel: lelkünk mélyén

belezuhanok a létezésbe

belezuhanok a létezésbe

szilánkok szóródnak köröttem

ahogy egységből kiesve

szakadnak le szárnyaim

s hullanak a semmibe

szenvedés szürke hamuja

száll lelkemre és beborít

hiába mosom, tisztítom

nem nagyon tántorít

kietlen pusztaság húz

magába szüntelen

úgy szabadulnék már

szárnyalnék odafenn

vágyam vezet utamon

nyughatatlan álmokon át

néha fény ragyog be

szürkeségnek fátyolán

- oda menni szeretnék

- de egy élet nem elég

hogy célomat elérjem

körbe-körbe mindig

ha mégis megáll

hogyan lesz akkor azután?

belezuhanok a létezésbe

mert a Nap csak

itt

ragyog

le

rám

Kalocsa, 2014. április 19.

holdvilág

holdvilág kopogtat szemhéjaimon

éles fénye zúzza szét az álmom

pupillámba néz és érzem

tisztító fénye lelkembe hatol

égeti ott a szürke árnyakat

füstjük csípi az orromat

lángjuk kínzó, mardosó

de tudom tisztább lesz így talán

minden szó, tett és gondolat

fohászom száll hát Hold Anyához:

Égesd ki belőlem a sötét foltokat!

Kalocsa, 2014. 04. 12.

a semmi szélén

a semmi szélén állok
lábam előtt a nincs
mögöttem vár némán a van
de belül remeg a vér
nincs ott és
nincs itt és
nincs a seholsem, a sosem
csak mélyen benn
a lélek rejtekén
sír, zokog, vadul nevet, az
én

Kalocsa, 2014. 04. 11.

élek

rámzúdul szürke kőtömeg
teljesen maga alá temet
megfordul egész világ velem
eltűnik múlt, jövő, jelen
kőszörnyek roskatag létrája
nyújtózik feneketlen mélybe
lelkem aprókat lépve
fogódzót keres lefele
ó, de ne sírjatok értem
meg nem haltam, élek
itt kiáltok folyton felétek
de nem láttok, nem hisztek
itt vagyok! élek! jertek
felém, és elporladnak
mind, az óriás kőszörnyek

Bp., 2013. 12. 14.

aranyhal effektus

2017. augusztus 25. 10:35

Azt mondják, az aranyhalak emlékezete 5 percig tart.

Nos, akkor aranyhal vagyok.

Na, jó, ennél azért kicsit többre emlékszem vissza. Mondjuk, egy-két nap. Aztán elmosódnak a dolgok. Apróságok maradnak meg csupán. És minél régebben történt valami, annál inkább így van.

Örülök, és köszönöm magamnak, hogy ezzel az aranyhal effektussal ajándékoztam meg magam.

Sokkal könnyebb így élni, és sokkal könnyebb haladni az utamon.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

most ez jön

2017. augusztus 3. 14:43

Annyira jó tudni: a realizáció megtörtént. És még csak arról sincs szó, hogy most tapasztalom meg az oda vezető utat. Nem. EZ MÁR MEGTÖRTÉNT. MÁR OTT VAGYOK.

Akár most, ebben a pillanatban mondhatnám, illetve meghozhatnám azt a választást, hogy akkor kiszállok, és megyek a harmadik körbe. Egy pillanat műve az egész. Egyszerűen tudom. Nem csak érzem. Tudom.

De nem.

Ha már itt vagyok, a következő 150 évemben játszani akarok.

Megtapasztalni a fizikai világ minden örömét, báját, humorát, szépségét, érzékiségét.

Most ez jön.

A fantasztikusan örömteli és érzéki tapasztalások sora.

Mert ezt választom.

Tiszta szívemből.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

hajnali fénykapu

hajnali fénykapu ébred

méltósággal kel a Nap

önhipnózisodnak vége

hagyd el gyűrött álmodat

virágokat festő életvitamin

reggeli fény kertet elborít

kék nefelejcs alázattal éled

újabb megváltó nap indul el

éjőrző kerubok megpihennek

kávéd gőzöl két kezedben

meghozva telepatikus éned

Jó reggelt kívánok Néked!

2013. 12. 04.

semmi vagyok

semmi vagyok

és minden

porszem milliomod része

magamra maradva

de mégsem

egyedül

benne az egészben

a Mindenség

egy szikrája

ki várja, hogy

visszatérjen

az Egységbe

2012. 12. 16.

újjászületés

vagyok szétszórva

világnak négy táján

szaggatták testemet

áldozatok oltárán

ó, én lelkem

merre jársz?

démonszemek

izzó vörösében

mit találsz?

jere értem el

szedd össze már

hulló darabjaim

legyen áldott

nyoszolyád!

vagyok szétszórva

négy világnak táján

engemet szaggattak

áldozatok oltárán

jöjj, kedvesem

el énértem

bárhol legyek is

darabjaim öledben

gyűjtsed egybe itt

forrasztó fű

nedve érje sebeim

karunk ölelése

legyen isteni!

vagyok összerakva

csörög rablánca

kezemben ördögnek

megvívtam harcomat

nincs semmi többet

mi elszakítna tőled

Kalocsa, 2013. november 25.

körbe mindig

körbe mindig

nincs megállás

újra és újra

eljövök én

de túl az ég

minden csillagán

ott ragyog

igaz hazám

hova szivem

mindig és

e percben is

visszavágy

körbe mindig

nincs megállás

jöttem én

mert van rég

dolgom errefelé

legyek sötétet

messze űző fény

de túl csillagok

távoli honán

van hazám

és tudom lelkem

mindig oda

visszavágy

körbe mindig

nincs megállás

majd egyszer talán

ha csillagokon túl

meglelem hazám

hova Isten

ölelő karjába

mindig hazavár

Kalocsa, 2013. 11. 01.

Kiskunhalas, 2013. 11. 15.

akkor születtem

Akkor születtem, mikor anyám

világra hozott.

Átlökött, s én átbújtam

csontjai között.

Mint illik az egy rákhoz, farral

jöttem elő.

Burokban, ráadásul, mert ez

így nyerő.

Vagyok; lélegzem, van még bennem

életerő,

bár éveim számai peregnek, lassan

az est jő.

Tetteim, hogy milyenek, megmondja majd

az Ítélkező.

Én magam, ha bánnék bármit is,

az már késő.

Mikor a világra jöttem, lehet, már

minden eldőlt.

De folytatom az utat,

míg van még erő.

2012. 04. 11.

PRY

Létezem!

2017. július 30.

 

 

Könnyek hullanak szememből.

Láthatatlanul. Végigcsordulnak sima orcámon. Lecsöppenve drágakővé válnak a halhatatlanság számára. Ó, de nem szomorúság, vagy bánat szüli e drágaköveket. Nem, nem!

Magamba szerettem újra. Olthatatlanul. Végtelenül. Hatalmasan. Az öröm és a beteljesedettség könnyei ezek. Eggyé váltam magammal, ahogy eggyé válik a folyó és a part, a fa és a levél, a szél és a hangja. Minden együtt van. Mind együtt vagyunk.

Ez oly csodás!

És ettől a Kiáradástól hullnak könnyek belőlem. Magamnak. Örökre.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

annyira jó

2017. július 25. 10:02

Annyira jó, hogy amikor olvasom a shoudokat, visszaköszönnek azok a gondolatok és mondatok, amik érzés szintjén bennem vannak. Hogy a világ egyszerű. Hogy kinn is vagyok, benn is vagyok. Hogy ember vagyok, de Isten is vagyok. Hogy nincs fölöttem senki és semmi. Hogy önmagam vagyok és önmagam csatornázom, amikor írok.

Ez annyira jó, pedig egy csomó dolgot most nem is említettem.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

szenvtelen vagyok

2017. július 23. 14:57

Attól, hogy nem merülök bele mások játszmáiba és drámáiba; attól, hogy nem akarom őket mindezekből kirángatni, legfeljebb mondom, hogy ne drámázz: attól, hogy akár a testi, akár a lelki fájdalmaikban nem veszek részt, még a gyászban sem; attól, hogy a manipuláltságaikat látom, de nem törődök velük, attól én szenvtelen és lélektelen volnék?

Nem.

Nem vagyok az.

Csak hagyom, hogy éljék úgy a mindennapjaikat, ahogy akarják.

Ettől vagyok együttérző.

És támogató. 

Mert ott egy potenciál, általam, hogy lehet másképp is. És majd rájönnek erre egyszer. Addig meg játsszák csak a saját játékaikat.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

olyan furcsa

2017. július 18. 10:59

Olyan furcsa mostanában. Mintha egy burokban lennék. Alig látok, alig hallok. Sokszor nem értem, mit beszél, aki szól hozzám. És én is nyökögve válaszolok. Kissé ködösek a dolgok. Viszont jobban érzem az illatokat, vibrálóbbak a színek, élesebbek a hangok. Bár nem igazán látás, hallás ez. És mintha egyre többször látni vélném a nem látható dolgokat.

Hm... olyan furcsa.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

ma

2017. július 16. 18:48

A lelkem teli van dallal. Érzem, hogy megszületni vágynak. Csak le kéne ülnöm, és csak írni, írni és írni. Különben egyszer csak kitörnek, és akkor nézelődhetek.

Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója

már megint

2017. július 1. 11:38

... Már megint...vagy még mindig

Elegem van. A fülfolyásból. A világból. A levertségből. A jópofizásból. A melegből. A hidegből. A munkából. A hogyanlegyenakkorokból. Az emberekből. A helytelenségből. Mindenből.

Néha már úgy vagyok, túl kell kelni, oszt jónapot.

Ezt a döntést viszont még nem hoztam meg. Mert még annyi csoda vár rám ezen a fizikai síkon. Csak épp türelmem nincs kivárni, hogy átéljem végre.

Elegem van a várakozásból is.

Bassza meg!

Összes naplóbejegygzés: egy mester naplója