Maradj egyensúlyban! És
hagyd az agyalást! - mondom magamnak. Nem számít. Az egész egyáltalán nem
számít. Így aztán, amennyire csak lehet, élvezem a létezést, a mindennapokat, a
napot, az esőt, a kánikulát, a hideget. Persze, vannak borús napok is. Olyankor
születnek a versek. Lehet, ez kell nálam a szüléshez. Aztán újra magamra
találok, és evickélek önfeledten a felszínen. Hogy a mélyben mi van? Érdekli a
frászt! Ha azzal foglalkoznék, lesüllyednék és megfulladnék. Minél többször
inkább csak fekszem hanyatt, karjaim a fejem alatt, és bámulom az eget,
miközben lágyan ringat a víz. Nem is kell ennél több.
 |
| Kép: Internet (nincs egyértelmű jogtulajdonos) |
