Isten tudatában - 7.

Isten tudatában - álmok nélkül nincs valóság. Nem mindegy, mit, és hogyan álmodunk. Mert ettől függ a megtapasztalás. Bővebben a linken!

Isten tudatában - 7.

Én vagyok a fény

Én vagyok a fény

Én vagyok a fény
Ha mellém érsz
Adok belőle
Adok belőle
Amennyit csak kérsz
Melegítse szíved
Tisztítsa meg lelked

Én vagyok a szeretet
Aranysugaram megölel
Érezd, mint árad
Érezd mint árad
Szüntelen belőlem
Légy tőle vidám
Vidd magaddal tovább
Bármerre is jársz

Van még bőven bennem
Fény meg Szeretet
Soha el nem fogynak
Soha el nem fogynak
Míg lesz kinek adjak
Gyertek hogy legyen
Mindig és mindenkinek
Hordjátok szét készletem

Kalocsa, 2014. 12. 19. (variáció)

Kép: http://light-from-emirates.deviantart.com/art/Connecting-colors-181728637

Versem a honlapomon

suhannak csillogó fák

suhannak csillogó fák

suhannak csillogó fák
vegyél cukrot kérlek
körülöttem a villamoson
a nyáj békésen béget

csili-vili ajándékot
szeretne a családod
vidd a hitelt!
most ingyen kínálom

még nagyobbat és szebbet
tegyél le a fa alá
szeretetnek ára van
terheli a pénztárcád

talmi ez a csillogás
és talmi ez a fény
szívednek helyén ezért
honol konok sötétség

suhannak csillogó fák
nyisd ki szíved kapuját
öleld meg magad hát
és minden cimborád

Kalocsa, 2014. 12. 17.

Kép: http://cristianaleone.deviantart.com/art/Embrace-183812504

borokról

Borokról szóló versek ezek, annak apropóján, hogy a Csillaglélek könyvbemutatóján, Kalocsán, e két bor került az asztalra. Persze, miután előzetesen ezeket teszteltem. Így e borokról e két két nyúlfarknyi vers született.

A Kakasvér vörös, a másik fehér bor, természetesen.

Kakasvér
Nyári éjek könnyű csókja,
édes, mégis fanyar.
Ha megízleled, és nem figyelsz,
elvarázsol hamar.

Kalocsa, 2014. 11. 14.

Kunsági Cserszegi Fűszeres
édes illat árad
méz-sárga fény vár
minden korty egy áldás
vedd poharad hát

Kalocsa, 2014. 11. 21.

Kép: http://www.utazonet.hu/borok-es-koltok-otthona-iv.html

csak vagyunk

Csak vagyunk

 

szeretkezésünk nesze
felhallik az égbe
nyöszörög nyoszolyánk
elmerülünk kéjben

eső zuhog
veri szét éj
halk moraját

zihál a lég
míg nincs
te meg én
csak vagyunk
mi már


Kalocsa, 2014. 09. 04.

Megjelent: Verselő Antológia 2014, 279. oldal

Kép: http://joe-maccer.deviantart.com/art/AND-WE-DANCED-362261241

pitymallik

pitymallik
az égen lassan
halványulnak
csillagfények ahogy
Napisten ébredezik

felhőfodrok széle lóg
eső után még

rigó fújja világgá
reggeli énekét

pára száll
fák ágai közt
fázósan bennük
ül a csönd

halvány a fény
de kél már keleten

horizont vöröslik

jó hogy veled ébredek

Kalocsa, 2014. 09. 14.

Megjelent: Verselő Antológia 2014 (278. oldal)

Kép: http://sth22art.deviantart.com/art/daybreak-261002522 (pitymallik)

Isten tudatában - 6.

Isten tudatában – 6.

Érezted már?
Amikor lágy fuvallat éri a bőrödet?
Vagy amikor a tavaszi nap halkan megérinti az arcodat?
És milyen, amikor a forró nyári melegben átölel a hűs víz?
Hát az extázis, a földöntúli, a mindent elsöprő, amikor kedvesed karjaidban tartod, és együtt zuhantok a mélység mámorába?
Érezted már?
És még száz más csodát?
De egyik sem ér föl ahhoz, amikor egyszerűen nem történik más, mint átölel Isten szeretete.
Arra talán nincsenek is szavak.
Mert egy sóhaj, mi száll ajkadról. Vagy több. És megtelik tüdőd Vele.
A mellkas felemelkedik, mintha mázsás súlyoktól szabadulna a szív.
A karjaid szárnyakká válnak, te magad pillekönnyűvé.
Végigbizsereg testeden valami érthetetlen és láthatatlan változás.
Aztán érzed, benn, legbelül, hogy mindegy, mi van a világban.
Mindegy, milyen vagy.
Mindegy, mit tettél, vagy nem tettél, gondoltál, éltél meg, vagy tettek veled mások, mert az egyszerűen ebben a szent pillanatban nincs is, egyik sem.
És a bensődben egy lágy hullámmal megindul az öröm és a hála, és szemed sarkában megjelenik az első könnycsepp.
És jön a többi, és boldogan hagyod, hogy végiggördüljön orcádon, le, ahová csak akar.
És boldog vagy, és átéled a létezés örömét.
Ilyen érzés, mikor megéled magadban Istent.
Amikor átölel, felemel, és tudod, nem, nem érzed, nem hiszed, tudod: a Gyermek hazatért Családjához.

És még ennél is több ez.

Erre nincsenek is szavak.

Mert olyan az, mintha volnál a galaxisok tetején, és körbenézve látnád: minden működik itt a legnagyobb rendben. Még akkor is, ha te nem így tapasztalod.

Mert olyan az, mint amikor rájössz, nincs mitől félned, hiszen átölel valami, valami megfoghatatlan, felfoghatatlan, amiről mégis tudod, hogy ott van, és átéled, szinte hallod, ahogy füledbe suttogja hallhatatlanul, mégis számodra érthetően: minden rendben van.

S tudod, a folyamat, az élet nagy folyamata, minden, ami van, ami nincs, ami él, ami nem, ami mozog, ami nem, ami ilyen, olyan, amolyan, bármilyen: minden Isten.

Minden: Te Vagy.

Nem, nem erre nincsenek is szavak.

Csak az érzés, ami most itt van a szívemben.

S talán a Tiedben is.

Felemelő és csodálatos.

Egyek Vagyunk!

Kalocsa, 2014. 11. 12.

http://polirobert.hu/isten-tudataban-6/ 

Kép: http://kybral.deviantart.com/art/Standing-Still-181838777

Akkor épp

Akkor épp

Ha látod, hogy madárraj rebben szét előtted.
Ha érzed, hogy simogat a szél.
Ha átéled, az eső milyen szépen zenél.
Ha csak hagyod, hogy te csak legyél.
És áthat valami nagy öröm, valami boldog remény.
És egy virág épp neked bólint.
A lámpa pont zöldre vált.
A sor előtted hirtelen meglódul.
És jönnek más csodák.

Akkor épp angyalokkal jársz.

Kalocsa, 2014. 11. 12.

Kép: http://leeannsomers.com/classes/healing-rays/

Minden rendben van!

Minden rendben van!

2008. december 4.
 

A naptár az asztalon ezt mutatja a fehér csempék hideg rezgésében.
December négy… ugyanaz a nap…
De most nincs lehetőség a dátumon merengeni. Indulni kell.
Elment a magzatvíz.

Kép: http://ellesh.deviantart.com/art/Reborn-117601026

Az ágy kényelmetlen.
Kemény.
A nyomás az ágyékban majd szétfeszíti a medencémet.
 

Itt az idő.

Telve voltam eddig aggodalommal, hiszen az én koromban szülni nem veszélytelen vállalkozás. És igen, szó szerint olyan, mint egy vállalkozás. Egy projekt, amit végig kell csinálni, és ebben a projektben nincs visszaút, és nincs módosítási lehetőség.

Egy nővér aggódó pillantást vetve rám, megnézi a műszereket, ahonnan csak a tengermélyről hangzó zubogó-zsubogó zsongás üteme hallatszik. Egy új élet üzenete egy régi világnak: itt vagyok! Jövök!

Nem először élem át ezt gyötrelmes szépséget, amikor életet adok az újnak.
Van gyermekem, több is.
Ó, de milyen szépek!
Ó, nem!
Nem!

- Mi a panasza? – kérdezi kezelőorvosom, amikor a hetek, vagy talán már hónapok óta tartó hasi fájdalmammal felkeresem.
Elmondom.
Megvizsgál.
Hümmög.
Aztán megint a hasamat nyomkodja. Nekem meg ez fáj, ha nem szégyellném magam, felkiabálnék, hogy óvatosan!
Aztán leül az asztalhoz, gondterhelten rám nézve ezt mondja:
- Asszonyom, a sérvének semmi baja. A háló, amit beültettünk, rendben a helyén van. Nem tapasztalok semmi olyat, ami megmagyarázná a tüneteit. Beutalom ultrahangra, aztán majd többet tudunk.

Mit tehetnék? Egy ideje már csak ezzel töltöm óráimat: vizsgálat, orvos, gyógyszertár. Azt mondják, a korral jár. Jó, jó, de ennyire? Alig vagyok negyvenöt. Mi lesz később? Még több marék gyógyszer, meg hormon reggelire, ebédre, vacsorára?
A helyzetre való tekintettel az jó doktor egy héten belülre szerez nekem időpontot. Nem engedi, hogy hálámat kifejezzem. Még majdnem én szégyellem magam emiatt. Hiába, a megszokás.

Szerencsére, az a pár nap eltelik hamar.
Csak ez a fekete.
A ruha.
Már le kellene vetnem.
De … valahogy rámragadt.
A férjemen is látom, hogy már unja. Mondja is, sokszor:
- Asszony, ami volt, megvolt, eltelt több, mint egy év, már senki sem szól meg, ha nem feketében jársz!
Ő már lerakta a gyászruhát, vissza, a helyére. A szekrény legmélyére. Ott a helye, elő se kerüljön egy jó darabig onnan!

Én…én nem tudok... Nem tudok…még megválni tőle…a ruhától…nem megy…még nem.
Tudom, persze, felfogom én azt, hogy a baj megtörtént, és nincs az a hatalom, ami ezen változtatni tudna.
De a szívem még ebbe a feketébe burkolózik, és próbálja gyógyítani magát. Nehezen halad vele, az már igaz.

Az ágy kényelmetlen.
Kemény.
A nyomás az ágyékban majd szétfeszíti a medencémet.
És a kenőcs, ami olyan gyerektakony állagú, és még zöld is, hidegrázást hoz rám, amikor a tubusból kérdés nélkül rámtottyan.
Viszont kell, mert enélkül nem működik az ultrahang.
Nézem a monitort, hátha látok valamit.
De csak fekete-fehér foltok mozognak rajta ide-oda, ahogy az orvos húzgálja a hasamon. Fekete-fehér, mint mostanában az életem. Mint álomtalan álmaim. Csak a ruhám nem ilyen. Az szinte tiszta fekete. Rámragadt-fekete.

Arra eszmélek, hogy az orvos zavartan köhhent egyet. Aztán még egyet, és erősebben nyomja a hasamhoz a szerkezetet. És lejjebb viszi, az alhas tájékára, ott húzza jobbra-balra.
Aztán hozzám fordul, azt kérdve:
- Mondja, nem maradt ki a vérzése?
- Igazából fogalmam sincs, mert szedek mindenféle gyógyszert, hormontartalmút is, sérvre és miegyébre, és mellékhatásként várható, hogy rendszertelen a menstruációm. Azt mondták, ez normális.
Hirtelen villámként belém hasít a félelem, hogy csak nem? Egy újabb műtét? És lehet, hogy rosszindulatú? És lehet, hogy….nem! Nem ! Nem!
De csak ennyit kérdezek:
- Miért? Van valami baj?
Nem tetszik a reagálása.
Ráncolja a homlokát, alig észrevehetően – de én látom ám! – ingatja a fejét.
Erre én is ráncolni kezdem a homlokomat, és már érzem is, ott, lenn, a hasam mélyén, a méhemben, a gombócot, ami nő, csak nő, és nő, és akkora, hogy előbb csak a hasűrt tölti be, aztán felzabálja a tüdőmet, a szívemet, a melleim, és végül, már látom, és érzem is, ahogy benyel, megemészt, megöl…
- Hát, asszonyom, Ön várandós.

Szünet.
Még mindig.

MI VAN???
Mi vagyok?
Várandós?
Én?

Hát…voltunk ugyan együtt az urammal, „úgy”, mert már nagyon ki volt éhezve, és nem akartam még rosszabbá tenni a helyzetet, hát engedtem neki, bár nekem aztán nem hiányzott a dolog, egyáltalán nem. Mondták, hogy teherbe nem eshetek, mert a hormonkészítmények a ciklusomat is szétszedik, de a termékenységemet is, amellett, hogy az egészségemet meg egyensúlyban tartják. Valamennyire. Bántam is én a termékenységet! Szültem már háromszor, épp elég volt!
Nem, nem védekeztünk, éppen ezért.
Én?
Terhes?
MI VAN?

Kép: http://luciaconstantin.deviantart.com/art/Reborn-120416694

Az orvos nyilván látja a zavartságomat, mert elkezd magyarázni:
- Látja? Ott a baba feje, a teste, a lábai, ott pedig a kezei. És lehet látni, ahogy dobog a szíve.
Olyan…4-5 hónapos lehet.

Nem jutok szóhoz.
Hogy lehet ez? Talán, ha egypárszor voltam a férjemmel azóta, és az pont elég lett volna? Annyi év után? És a gyógyszerek? A hormonok? A sok röntgen, MRI, meg ég tudja mi? Ha bármi baja van, már tenni sem lehet mit, ilyen korú babánál.

Az orvos, mintha olvasna a gondolataimban, nyugtatni próbál:
- Nem látok olyan tünetet, ami kóros elváltozásra utalna. Természetesen, el kell menni genetikai vizsgálatra, ott többet tudnak majd mondani.

Valahogy lemászom az ágyról. Még mindig nem tértem magamhoz a döbbenettől.

Az úton szótlanul bámulok magam elé, lányom, aki kísért, látja rajtam, hogy valami van, de nem mer kérdezni semmit. Érzi, hogy most nem lehet.

Így érünk haza.
Én bemegyek a szobánkba, és magamra csukom az ajtót. Megvárom a férjemet, neki kell elmondanom először, aztán a családdal is meg kell osztani ezt a ….nem, nem örömhírnek nem gondolom, ezt a helyzetet. Hogy valahogy uralni, kezelni tudjuk. Ha tudjuk egyáltalán.

Ó, milyen sokszor jutott szembe, milyen jó lenne, ha megint együtt lennénk! Olyan hirtelen hagyott itt minket. Maga az életöröm volt, a vidámság. Ez is alig van manapság mifelénk. És az űr, ami maradt utána…még mindig beszippant, rabságban tart. És felőröl.

Ezen töprengek, míg a családfő hazaér. Hallom, ahogy csukja az ajtót maga után. Elé megyek, és csak a szememmel intek, jöjjön velem.

Néz, azokkal a nagy bociszemekkel, amikbe annak idején úgy beleszerettem. A Föld meleg barnája tisztán, és őszintén árad belőle. Nem érti, amit mondok. Vagy nem képes felfogni:
- Terhes vagy? Az hogy a fenébe lehet? Azt mondták, nem eshetsz teherbe, annyi a gyógyszer benned, hogy azoktól biztosan nem lehet. Biztos? Nem hallottad rosszul? Vagy értetted félre? Vagy az orvos…?

Elmondom megint. Hogy 4-5 hónapos. Hogy épnek látja az orvos. Hogy kell egy genetikai vizsgálat.

Még mindig értetlenül néz…ez már nem is nézés, bámulás. Mint az a borjú, meg az új kapu. Ingatja a fejét, hümmög. Odalépek hozzá, átölelem, hozzábújok, és így ülünk ott, szótlanul. Óráknak tűnő percekig.

- Gyere, meg kell beszélni a gyerekekkel – mondom neki.

Meleg nyári napnak a végén járunk. A falak már nem izzanak úgy, mint korábban, a kánikulában, de még mindig piheg a levegő a tüdőnkben. Összegyűjtök mindenkit, szerencsére senki nem tekereg idegen vizeken.

Vegyes a fogadtatás. Van, aki tapsikol, hogy jaj, de jó, tesó lesz megint, lesz egy kismanó a házban.
Van, aki értem aggódik, mert az én koromban, és az én állapotomban…nem hiányzik megint a lelküknek egy tragédia. De azt érti mind, hogy innen visszaút nincs. Történjék bármi, ezt már végig kell csinálni.

Arra készülünk, minden rendben lesz.
Én is.
A kicsi is.
A helyzet is.
Hely van, gyermekruhák, babakocsi, kiságy, van. Még a nagyoktól. Használtak ugyan, de a célnak megfelelnek.
Ezzel térünk nyugovóra.

De én nem alszom.
Nem tudok.
Ez a helyzet, ez nem hagy.
Hogy lehet? Hogy lehet? Hogyan lehet? Ezután?
Hajnalodik, mire elszenderülök.

Az ágy kényelmetlen.
Kemény.
A nyomás az ágyékban majd szétfeszíti a medencémet.
És ordítanivalóan fáj és ég!
A mellkasom, mintha kettészakadt volna. Iszonyú nehéz a tüdőmnek most, alig tud oxigént juttatni a sokkolt sejtekhez.
Erre eszmélek.
Piros ruhás alak hajol fölém, a fényvisszaverő csík villog a bágyadt őszi napfényben.
Valahol az út szélén állok, azaz fekszem, egy mentőágyon.
Lányom fogja a kezem, megsimítja homlokom:
- Anyu! Nincs semmi baj! Megcsúsztunk, és az árokba borultunk. Én jól vagyok. Ne mozogj, mert lehet, eltört valamid, és a kicsinek sem tenne jót.
Betolnak a mentőbe, és vijjogva száguld velem az autó.

Nincs semmi baj.
Minden rendben van.
Hányszor hallja ezt az ember a filmekben ilyen helyzetekben! És most tessék! Itt vagyok a helyzetben.
Nincs semmi baj!
Akkor minek a sziréna?
Minek a kórház?
Minek a mentő?
Rémlik, hogy a kórházban, a genetikai vizsgálaton azt mondta az orvos, a baba teljesen ép és egészséges, korának megfelelő súlyú, méretű. A vizsgálat kóros elváltozást nem mutatott ki. A vérvizsgálat eredményére még várni kell, az biztosabb lesz, de nyugodjon meg anyuka, a magzattal minden rendben van.
Minden rendben van.
Minden rendben van.
Minden rendben van.
Mondogatom, mint egy imát.
Meghalok, ha mégsem így van.
Minden rendben van.
Minden rendben van.
Minden rendben van.

- Nyomja, asszonyom! Mindjárt kint van a feje!
Belekékülök, úgy nyomom, és majd szétfeszít, mindjárt széthasadok!
Próbálok levegőhöz, és fájdalmatlansághoz jutni, de nincs idő.
Nyomom, és nyomom, és nyomom, már nem is tudom, mit.
Nem is tudom, miért.
Nem is tudom….

- Gratulálok, anyuka! Kisfia született!
A keblemre teszik a csöppséget.
Egy gyönyörűség.
Még rajta van a máz, a vér. Az én vérem. A mi mázunk.
Látom, hogy van ép keze, lába. Hála az égnek!

A tenger végtelen kékjével néz új világára.
Olyan ismerős szem.
Olyan ismerős arc.
Ugyanaz a nap!
…nem, nem, az nem lehet!

És felsír, és sír, mint ahogy minden csecsemőnek kell, amikor színre lép.
Könnybe lábad a szemem.
Az én kicsi kincsem!

A nővér jön, elviszi, rendbe teszik, megtisztítják, a többiek pedig engem.
Nincs fájdalom, nincs kín, nincs baj.
Hálával teli a szívem.

Minden rendben van.

Az ágy körbeölel.
Puhán.
Lágyan.
Fekszem, és mellettem a kincsem.
Mikor kérdezték, mi a neve, nem sokat gondolkodtam. Már régóta tetszett a Renátó. Így ezt mondtam.
Renátó, a visszahullt kincsem!

A kis kocsi kerekei zörögnek a kavicsos úton, ahogy a rideg márványok között megyünk. Régvolt életek elfeledett emlékei kísértenek mindenhol.
A temető most elhagyatott. Csak én, Renátó, és a kocsi vagyunk itt. Meg a már nem itt lévők.

Ott, hátul, igen, ott van a kis fehér kereszt, ahova igyekszünk.
Nehezemre esik. Nagyon nehezemre, hogy oda menjünk. És elmenni is olyan nehéz. Odaprésel a bánat, és eltaszít a gyász.
Miért, Édes Istenem, miért?

A kis kocsi kerekei zörögnek a kavicsos úton, és megállunk az apró sírnál.
Feleakkora, mint a többi, körülötte.

Rideg föld.
Hideg föld.

Az fedi a drága testet.
Elhoztam hozzá most őt.
Hogy találkozzanak.

Ádám.
Élt 7 évet.
2006. december 4.
Amikor itthagyott…

Könny szökik szemembe.
Még jó, hogy Renátó elszunnyadt a kavicsos úton.
Nem tudom visszafojtani könnyeimet.
Nem, nem tudom.

Nincs szó, nincs gondolat, nincs semmi.
Csak a fájdalom maga.
De most…valahogy más.
 

Valahogy nem fáj olyan nagyon.
Valahogy … olyan, mintha visszakaptam volna őt.

Valahogy … amikor az élettelen testre néztem, akkor, nem is olyan rég, az őrület határán álltam.

Most meg…most meg…valahogy olyan, mintha visszatért volna hozzám.

Gyönyörű, egészséges, fejlődik, és látszik rajta, hogy boldog és elégedett.
És én is az vagyok.
Valahogy…olyan, …olyan…nem is tudom…a sok gyógyszer, a sok hormon, a sok kezelés, sugárzás…a baleset, amitől szétcsúszott a medencém, és mégsem vetéltem el… mégsem vesztettem el…a sok hányattatás, a hihetetlen fogantatás…olyan…olyan…erőteljes élni akarás.
Élni akarás.
Bármi áron.
És mindenképpen.

Felnyög a kocsiban a kicsi.
Odafordulok hozzá.
Rámosolygok.
Ő meg vissza rám.

Olyan…, teljesen olyan az egész, mint aki visszatért hozzánk.

Ahogy a neve is mondja:
Újjászületett.

Elmosolyodom, mert…minden rendben van.

Kalocsa, 2014. május 10.

Megjelent a Kalocsai szó és kép 3 c. antológiában (2014)

mozzanatlan víz

mozzanatlan víz
tükör a kék égnek
benne mosolyognak
csillagok az éjjel

mozzanatlan víz
tükör a hűs mélynek
benne ficánkolnak
deli sellőlegények

mozzanatlan víz
tükörbe mint nézel
benne megláthatod
magad: az Istent


Kiskunhalas, 2014. 11. 14.


Megjegyzés: a verset a kiskunhalasi Sós-tó ihlette.

Kép: http://www.panoramio.com/photo/5986840, Kovács István András

hit, remény, szeretet

számtalan életem mögöttem
százféle szerepet sejtet
nő, férfi és gyerek
hit, remény, szeretet

számtalan élet mögöttem
por és hamu fölöttem
földnek sáros röge
hit, remény, szeretet

számtalan élet mögöttem
pénz, arany, fegyverek
vörös bársony feszület
hit, remény, szeretet

számtalan élet mögöttem
fényben úszó végtelen
angyalok kara köröttem
hit, remény, szeretet


Budapest, 2014. 11. 15.


Megjegyzés: a verset a hírlevélre feliratkozók már 2 nappal ezelőtt olvashatták. Iratkozz fel a hírlevélre, hogy hamarabb olvashasd akár a legfrissebb írásaimat is!

A vers kézirata egy műsorrenden

Isten tudatában - 5.

Az életedért te magad vagy a felelős.
Hibáztathatod a családtagjaid, a főnököd, a szomszédod, a beosztottad, bárkit….igazából a saját életed a saját kezedben van.
Persze, érnek hatások innen-onnan, de hogy azokra hogyan reagálsz, már a te döntésed.
De ha a dolgok mélyére ásunk, a téged ért hatások is a te döntéseid következményei.

Kép: http://ani7an.deviantart.com/art/Responsibility-270904058

Sikertelennek gondolod magad?
Az vagy.

Mert annak gondolod magad.

Nincs elég pénzed?

Nincs, mert ezt gondolod.

Boldogtalannak érzed az életed? Netán nincs társad sem?

Vajon miért? Mások miatt? Vagy benned van valami, ami ennek megélését távol tartja?

Mondjuk, egy ilyennel: „Nem érdemlem meg.”
Esetleg valami hasonlóval: „Nekem semmi nem sikerül.”

Most komolyan!

Ha leülsz, és végiggondolod az életed, hány ilyen mondatot tudnál összeírni?
Lehet, egy A4-es oldal nem is lesz elég hozzá.

Nos.
Akkor ne is ezeket írd össze.
Hanem azt, mit kívánsz.
Mit kívánsz megtapasztalni?
Engedd el magad, és fantáziád!
Persze, arra azért ne számíts, hogy ha teleírsz egy füzetet, az holnap mind valóra is válik!
Kezdd az 5 általad legfontosabbnak vélt dologgal. (És azért holnapra az sem fog a szádba repülni…de történhetnek csodák is akár.)
Arra is ügyelj, hogy ha ezek olyan dolgok, amik másoknak fájdalommal, károkozással járnak, annak ára is lesz. Amit neked kell majd megfizetned, a következményekkel.
Ami még fontos: ne téveszd szem elől a céljaidat.
Ne akard elérni, mert azzal az akarást tapasztalod meg.
Egyszerűen annyi a dolgod, hogy kéred, hogy a megtapasztalni kívánt dolgok bejöjjenek az életedbe, és meg is köszönöd, azzal a hittel, hogy azt már meg is kaptad.

Egyszerű?
Lehet, hogy nem az.
De a felelősség átélése a saját életedet illetően itt kezdődik.

Szóval?
Mutogatsz másokra? A körülményekre? Akármire?

Vagy felelősséget vállalsz a magad életéért?

És ezzel együtt másokéért is?

Itt és most?

Kalocsa, 2014. 10. 26.

Kép: http://designer163.deviantart.com/art/the-responsibility-90419527

Heti gondolat - Tükörkép

Legutóbb megírtam, hogy mi is a helyzet a tökéletességgel:

http://polirobert.hu/tokeletes-vagy/

Most folytatom azzal, hogy vegyük számba, mitől is vagy tökéletes!

Nem kell hozzá más, mint toll, papír, őszinteség.
Készíthetsz egy listát arról, hogy miért is vagy tökéletes: írd le, miben vagy jó, mire vagy büszke, milyen "jó" tulajdonságaid vannak, mit tanulhatnának tőled mások, vagy mit tudnál példaként másoknak megmutatni, megtanítani, akár. Ez amolyan "sikerlista". Azoknak a tulajdonságoknak a listája, amit nagyra értékelsz magadban. Szerintem, láss hozzá, és minden apró dolgot írj fel ide. Mint pl. empátia, beszédkészség, vagy a hallgatás, meghallgatás képessége, türelem, és nem sorolom tovább. Tényleg mindent írj fel, ami csak eszedbe jut, és amiben jó vagy, vagy te vagy a legjobb!

Legyél büszke erre a listára, és legyél hálás azért, hogy van egy csomó dolog, ami csupa jó érzéssel tölt el téged!

Ha ezzel elkészültél, folytathatod a listakészítést, de most a tökéletességnek a hibaoldalát vedd elő. Írj egy listát azokról a dolgokról, amikről úgy gondolod, hogy a "rossz" oldaladhoz tartoznak, amik a "rossz" tulajdonságaidat tartalmazzák. Ahogy a másik listánál, itt is fontos az őszinteség. Most is írj fel minden apró dolgot, mint pl. türelmetlenség, kitartás hiánya, harag, és a többi. Írj fel mindent, amit hibának, hibásnak tartasz magadban.

Legyél hálás a "hibalistádnak", mert ezekből tudtál tanulni, fejlődni, tapasztalni. És már tudod, hogy ezt tovább nem kívánod magadnak. (Ha igen, akkor sem baj, de a döntés a tiéd.)

Nem feltétlenül kell egyből elkészülnie a listádnak. A "jó" és a "rossz" listához is írhatsz bármikor további elemeket, ha eszedbe jut valami.

Kép: http://cordania.deviantart.com/art/Good-Omens-91877475

Ha kész a két listád, vagy majdnem kész, akkor kaptál egy képet arról, milyennek látod magad az angyal és az ördög oldaláról.

De gondold csak végig!

Egy angyal Téged sosem lát ördögnek, mert nem is tudja, hogy mi az.

Akkor te honnan tudnád?

Szóval a két lista ugyanannak az éremnek a két oldala csupán.

Egy tükörkép.

És van, amikor tetszik a tükörképünk önmagunknak, és van, amikor nem.

De attól az még Mi vagyunk!

Ami meg nem tetszik, hát változtass rajta, minél inkább nem tetszik, annál előbb!

Kezdd azzal, ami a legkevésbé tetszik! És haladj egyesével! Addig ne változtass más nem tetsző dolgon, amíg egyet a lehető legjobban (a magad számára már elfogadhatóan) ki nem "javítottál".

Példának okáért, ha türelmetlen vagy, gyakorold a türelmet. Lélegzéssel, számolással, odafigyeléssel, malmozással, amivel csak tudod! És ha sikerült türelmesebbé válnod, akkor lépj a következő megváltoztatandó pontra.

És a legjobb az egészben, hogy végig tökéletes tudsz maradni! :)

Jó munkát kívánok!

Robi

Ui.: ha hasznosnak találtad a levelem, oszd meg másokkal is!

Megjegyzés: ezt az írást 2014. 11. 12-én reggel a hírlevélre feliratkozóknak már kiküldtem. Ha te is szeretnél tőlem ilyen és hasonló információkat kapni, iratkozz fel a hírlevelemre (jobb oldalsáv, felül). Előtte, kérlek, olvasd el az adatkezelési tájékoztatót!

Nevem nincs

nevem nincs
vagyok semmi
és
vagyok minden

porszem egy
atomod része
az
örökkévalóságra
készen

vagyok kő-morzsa
hegyrengetegben
felhő-csepp
szabad kék égen
fának egy csöpp vére
bejárva útját
gyökérbe, levélbe

egysejtű mitokondriuma
minden állat őse
teremtő erő
romboló hatalom
ősrobbanás maga
minden
és
semmi
mi vagyok
én magam
egyedül

és te magad
…
egyedül
…
por és hamu
…
senki nem menekül
…
semmi vagy
és minden
az örökkévalóságra

készen
…
neved nincs
…
kóbor lelkek
mik vagyunk
mindannyian
a létbe
beszorulva

én
te
ő

ti
ők és
mi

átutazóban
beleszédülve a létbe
…
szabadulni kéne…

Kalocsa, 2011. 01. 08.

Kép: http://hepiefull.deviantart.com/art/allways-328611449

Utolsó pillantás?

Amikor megállt, mérgesen csaptam be az ajtót, miután kiszálltam a kocsiból.
Megkerültem, hogy majd az út túloldalán stoppolok, és inkább kezdem újra az egészet.
De akkor előkapta a kétcsövűt, és rám célzott vele.
Azt mondta, ha nem szállok vissza a kocsiba mellé, lelő, mint egy kóbor dögöt.
Farkasszemet nézek most a duplacsövűvel.
Mitévő legyek?
Ez a nő kikészít engem.
Hetek óta már, hogy ismerjük egymást, de a szenvedély, amit megélek mellette, semmihez sem fogható. És felemészt, úgy érzem.
Boldogság, öröm, mámor, szerelem.
De nem bírom tovább!
Nem vagyok tenyészcsődör.
Most vagy az maradok…
Vagy a golyóimba ereszti a golyóit…
Most mi legyen…?

Kalocsa, 2014. 11. 07.

(a fenti történetet egy játék nyomán írtam, amit a képre kattintva tudsz megnézni)

Kép: http://www.part.lt/perziura/828470de76fa784e708ea14c17e81ec444.jpg

Isten tudatában - 4.

Minden úgy van jól, ahogy van.
Minél inkább beleavatkozol a dolgok menetébe, annál inkább túlbonyolódik az életed.
Ha egyszerűen csak hagyod, hogy minden menjen a maga útján, a dolgok is egyszerűvé válnak.
Hol érdekli a Napot bármi is?
Teszi a dolgát, szünet nélkül. És halad az útján. Szünet nélkül.
Ha hagyod a dolgokat haladni, teszik a dolgukat. Haladnak.
Ha beavatkozol, mert azt gondolod, érdekeid, érzelmeid úgy kívánják, elakad a haladás.
Látszólag az történik, amit te AKARSZ.
Látszólag.
Mert az Univerzum egyensúlyra és harmóniára törekszik.
A beavatkozásod nyomán keletkezett káoszt előbb-utóbb helyrehozza.
Akár a te károd árán is.
Tehát ha beavatkozol a dolgok menetébe, erre számíthatsz.
Persze, más kérdés, ha ezt kívánod megtapasztalni.
Aztán eljön az idő, mikor majd a másik pólust is tapasztalni vágyod.
Akkor érsz célba.
Akkor válsz önmagad teremtőjévé.
Életed teremtőjévé.
A nem-beavatkozás nem jelent reagálásmentességet.
Figyeld meg, mit vált ki belőled a helyzet.
Ha nem tetszik, amit kivált, akkor nem illik bele az igazságrendszeredbe.
Ezt kinyilváníthatod. Az még nem beavatkozás.
A beavatkozás, ha amit teszel, abban nincs bölcsesség, nincs igazság, és legfőképpen: nincs szeretet. Ezek nélkül jön létre a káosz, és ezek nyomán indul be az univerzális rendteremtés.

Kalocsa, 2014. 10. 24.

Kép: http://bludrgn426.deviantart.com/art/Acceptance-94803424

Tökéletes vagy!

Gondoltál már arra, hogy nem vagy tökéletes?
De miért nem vagy az? Mi a válaszod erre?
Én ismerek valakit, aki azt szokta mondani, hogy nem tökéletes, mert nincsenek hibái.
Hm...ez is lehet egy megközelítése ennek a témának.
Mondok jobbat, és ez meg az én privát szlogenem:
TÖKÉLETES VAGYOK, MERT VANNAK HIBÁIM IS!
Mit gondolsz?
Te is tökéletes vagy?
Szerintem igen.
És ez pont így van jól!
Remélem, mostantól, ha nem így tettél volna, már te is úgy gondolod, hogy:
TÖKÉLETES VAGYOK, MERT VANNAK HIBÁIM IS!
Legyen szép napod!

Kalocsa, 2014. 11. 05.

Milyen lehet?

Milyen lehet,
amikor tüdőm
utolsót lélegez?

Milyen lehet,
mikor szívem
egy utolsót ver?

Milyen lehet,
amikor szemem
fénye tompa lesz?

Milyen lehet,
mikor izmom
végleg elernyed?

Milyen lehet,
amikor testem
többé nem lakhelyem?

Milyen lehet,
mikor lelkem
új világra lel?

Milyen lehet,
amikor köröttem,
s bennem,
minden tökéletes?

(…akár jó is lehet…?)


Kalocsa, 2014. 10. 30.

Kép: http://kingxlol.deviantart.com/art/Possibility-262162851

Kép: http://kingxlol.deviantart.com/art/Possibility-262162851

Csillag-lélek

Csillagok közt születtem.
Anyám volt a Hold,
Apám volt a Nap.
Ők ringattak, ha
bánatos voltam.
Gyermekfejjel csodáltam
a mindenség szavát,
galaxisok rejtekében
láttam száz csodát.
Aztán egy napon
a Földre kerültem,
ember-szülők első
gyermeke lettem
Nevelgettek, tanítgattak,
felnőtt lettem én.
Így telt el a Földön
háromszor tíz év.
A végtelenhez képest
porszemnyi e lét,
mégis azt látni:
gyarló itt a nép.
Imádnak százféle istent,
ha kell, ölnek miatta.
Azt hiszik, a világban
csak ők egyedül vannak.

Elvakítja őket
a virtuális valóság,
s közben a lelkük
szakadék szélén áll.
Apám a Nap,
tisztán ragyog az égen.
Mit keresek én
ezen a vidéken?
Anyám a Hold,
sápadt-szelíd
sugarában számtalan
szeretet.
Megérdemlik ezt
az emberek?

Születtem a csillagok között.
Élek alant, a Föld-rögön.
Szívem húz haza,
vágyom már vissza,
fel, a szabadba!

Kalocsa, 1999. 07. 11.

Kép: http://purplechaos.deviantart.com/art/Starsoul-367486406

MEGJELENT!!!!

Borító

Könyvkupac :)

Elöl-hátul (pontosabban: hátul-elöl)

Csillaglélek, 3D-ben

Beszerezhető: személyesen tőlem, vagy itt:

Vatera vásárlás

Igazi Én

Vörös hajam, vörös hajam lobog a szélben.
Fehér ruhám, fehér ruhám feszül testemen.
Úgy lennék már valami más.
Valami más.
Ketrecéből szabadult kék madár.
Kék madár.

Sötét felhők, sötét felhők gyűlnek fölöttem.
Zöld búzamező, zöld búzamező köröttem.
Úgy lennék az igazi én.
Igazi Én.
Megtalálom talán lelkem mélyén.
Lelkem mélyén.

Kalocsa, 2014. 10. 28.

(a fenti verset egy kép ihlette, egy játék keretében, amit a képre kattintva tudsz megnézni)

Kép: https://www.flickr.com/photos/solea/9120350211/

Földhöz ragadt gondolat

Fényt hányt a Hold a lépcsőre.
Azon taposok.
Vonszolom sejtjeim fel a
fokokon.
Elfáradtam, öreg is
vagyok.
Odafönn várnak rám szebb
napok.
Ezt mondják az
okosok.
Én inkább itt élvezném,
amit lehet, s addig, míg el nem
porladok.

Kalocsa, 2008. 02. 28.

Illusztráció: Jakab Ivett (c) 2014

Mert mi a szerelem?

Mert mi a szerelem?
egy pillantás a szemedbe
mi elveszejti szívemet
és nem lát mást semmiben
mindenhol csak Téged

Mert mi a szerelem?
egy érintés a bőrödön
mi bizsergeti örömöm
és világok között
repít felhők fölött

Mert mi a szerelem?
csókod íze ajkamon
míg elhal minden szó
világtalan lesz a szem
semmit meg nem látó

Mert mi a szerelem?
lelkeink egyesülése
épp csak néhány percre
visszatérés az egységbe
átélni: bennünk az Isten

Kalocsa, 2014. 10. 23.

Kép: http://taffygiraffe.deviantart.com/art/touch-138614257

Isten tudatában - 3.

Minden történet ismétlődik.
Mindig.
És sokszor.
Évről évre, életről életre.
Mert a lélek tapasztalni vágy.
Tapasztalni, önmagát.
Azt, hogy mit tud kihozni az adott életéből.
Mit, és milyen szinten,
És az mennyire van összhangban a Tervvel.
Ha nem elégedett az eredménnyel, hát dönthet úgy, hogy ismétel.
Újra, és újra.
Amíg el nem éri a tökéletességet.
És egyszer mindenképpen eléri.
Nem lehet másként.
Mert mindenki oda tart.

Kalocsa, 2014. 10. 23.

Kép: http://ladyrapid.deviantart.com/art/temple-of-art-121455276

Isten tudatában - 2.

A félelem a szeretet másik arca.
Ha nem lenne, szeretet sem lehetne.
Ha nem tudnád, mi a félelem, és mi a fájdalom, fogalmad sem volna arról, mi az öröm, és mi a szeretet.
Ha nem tapasztalatod meg az egyiket, nem tudhatod, milyen a másik.
Ha nem tudod, milyen a hideg, nem tudod, mi az a meleg.
Ilyen egyszerű ez.
Ahogy az is, hogy ha úgy érzed, elég volt a félelemből, és elég a fájdalomból, akkor hozd meg a döntést:
mostantól az öröm, és szeretet állapotát kívánod megtapasztalni.
Ilyen egyszerű.
És amilyen egyszerű, olyan nehéz.
A döntést is meghozni, és elindulni egy másik úton.

Kalocsa, 2014. 10. 23.

Fotó: Patik István

Isten tudatában - 1.

Minden tettedet a szeretet hassa át.
Mondhatod a magad igazságát, ha azt úgy teszed, hogy nem támadó szándék vezérel.
Vizsgálhatod a világ dolgait a saját szűrődön keresztül, ha nem tekinted ezt a szűrőt mindenek felett állónak és megingathatatlannak.
Elmondhatod a véleményed életed eseményeiről, körülményeiről, de ezek ne minősítések legyenek, hanem megfigyeléseid tényszerű közlései.
Éld úgy az életed, ahogy szeretnéd, de ne akarj másokat megváltoztatni.
Ők is úgy élik az életüket, ahogy azt ők maguk szeretnék.
Kijelentheted, hogy szerinted az nem jó...(ezzel máris ítélkezel), de honnan tudod, hogy neki az nem jó? És azt, hogy másnak a tiéd az e?
Közölheted, hogy te másként tennél, és miért, de a döntést nem neked kell meghoznod, és arra semmiféle módon nem is szükséges a másikat rábírnod.
Ha kérdeznek, elmondod, mit látsz, mit tennél, de nem élheted a másik életét.
Csak a sajátodat.
És ott is van tennivaló bőven.

Kiskőrös, 2014. 10. 22.

Kép: http://chrisntheboat.deviantart.com/art/Truth-or-382389470

megnyúltak az árnyak

megnyúltak az árnyak
kopaszodnak ágak
bágyadt fényű napsugár
simogat még lágyan

nedves-fű pamlagon
alusznak levelek
barnán pöndörödő
elmúlt életek

magános darázs
zümmög szárak közt
étket keres tán
hiába hideg jön

megnyúltak az árnyak
novemberre járnak
alig-meleg napsugár
cirógat még lágyan


Kalocsa, 2014. 10. 18.

Kép. saját fotó, 2014

fáradt vagyok

fáradt vagyok az ölelésre
és fáradt a meghalásra
fáradt vagyok az értelemre
és fáradt a káoszra

létem lüktet ereimben
a lélek rejtve lép

Én csak vagyok itt
és várom az új mesét
mi talán vigaszt ad
vagy utat mutat
de legalábbis segít

hogy amikor
a holnap utolér
legyen bennem erő

egy kis életért



Kalocsa, 2014. 07. 14.

Kép: http://solitarium.deviantart.com/art/TiRED-26116014

Hármasság

Vagyok az Apa.
Vagyok az Anya.
Apaként gondolatot küldök Anyai minőségem felé, ahol ezt megtöltöm érzelemmel.
A létezés vágyával.
Így jön létre a Fiú.
Aki szintén Én Vagyok.
Vagyok a Nő.
Vagyok a Férfi.
A Férfi adja magját a Nőnek, aki testet adni tud.
Így születik az Ember.
Az is Én Vagyok.


Budapest, 2014. október 11.

Kép: http://chrisoneill.deviantart.com/art/Trinity-39446475

ha önmagamnak lennék

ha önmagamnak lennék szeretője
élvezném perceink nagyon

nekem állna össze minden este
saját önös-galaxisom

ölelném magamat tán oly hevesen
hogy érezzem a bőrketrec

mily kevés nekem
odabújnék velem-vívott szerelem-csaták

után hozzám
s hagynám, karjaimban érjen

majd egy kis halál

önmagamnak, ha lennék szeretője
ki nem hagynék egy alkalmat se

mikor csókot lophatnék magamtól
és elsimíthatnám a ráncokat

révült homlokomról

ha önmagamnak lennék szeretője
úgy érezném talán

ha önmagamnak lennék szeretője
úgy érezném talán

enyém ez az egész
csudás nagyvilág

de ha magam szeretője volnék
mi lenne, ha hűtlen volnék

én
.
.
.
magamhoz
.
.
.
meghalnék

Kalocsa, 2014. 07. 14.

Kép: http://gilad.deviantart.com/art/MYSELF-and-I-25962544

Múlt éltek árnyai - Igazgyöngy

Emlékszem a parti homok aranysárga ragyogására a kelő napfényben.
Emlékszem, ahogy a tenger lankadatlan csapódik a partra, a muzsikára, amit játszik közben.
Emlékszem a kis kunyhókra, amik ott sorakoznak még ma is emlékeimben a víz közelében, közöttük hálók kifeszítve száradnak.
Emlékszem, minden áldott reggel útnak indulnak a halászok apró csónakjaikon, hogy alámerüljenek a mélybe.
Emlékszem, hogy mi, gyerekek, alig várjuk vissza őket, mert a mi dolgunk a zsákmány szétválogatása.
Emlékszem, milyen, amikor végre zörgő aprópénzt kapunk, nem sokat, az eladott gyöngyökért.
És emlékszem, amikor apám nem jött vissza többé a halászatból.
Aznap senki sem hozott haza semmit.
Csak apám testét.
Cápatámadás.
Abban lelte halálát. Csúnyán megmarta. Elvitte fél lábát, és egy másik harapásnyom pedig jókora darabot hasított ki az oldalából.
Esélye sem volt a menekülésre.

Emlékszem, mindig erről van szó: vigyázz, és légy óvatos, ha mozgó árnyat látsz a vízben, körülötted, vagy a fejed fölött, hagyd ott gyűjtögetést. Hagyd ott, amit már összeszedtél, vissza a csónakba, és irány a part! Ha nem így teszel, a bestiák végeznek veled. Nincs semmi, amivel ellenállhatsz nekik. Hiába az éles kés, nincs emberfia, aki képes volna legyőzni egy cápát. Még ha egyet. De ezek csapatostul járnak.
Nincs esély.
Apámnak sem volt esélye.

Emlékszem, ahogy anyám könnyei záporoznak apám testének maradékai fölött a kunyhónkban. Egész éjjel virraszt a holttest mellett, már nem tud zokogni, csak némán, hol csukott, hol nyitott szemmel, ül az asztalra fektetett tetemnél. Föntről, a füstnyíláson át, sápadt csillagok ragyognak be ránk, míg én aludni próbálok. A tenger hullámai elhalkulnak, mintha így gyászolnának. Elalszom.

Nem maradhat sokáig a test a idebenn. Oszlásnak indulna.
A parton másnap délután máglyát raknak a falubeliek, apám teste ott fekszik rajta. Meglocsolják zsírral, meg olajjal, és meggyújtják. Testét átadják a Földnek, újra por, újra az, mint amiből származik.

Anyám arcára sötét árnyékot vet a gyász, de nem lehet sokáig teret engedni neki.
Az élelem fogytán, elcserélhető gyöngy nincs.
Apám helyére kell állni.
Anyám teszi ezt most, de visz magával engem is, mint legnagyobb gyereket.
Alig nőttem még ki a földből, a kunyhónk bejárati gerendáján lévő vésetek szerint 9 fordulót tett az év, születésem óta. Ennyi vonal van ott rajta rólam.
Meg kell tanulnom a gyöngyhalászatot, anyám nem tud minden áldott nap lemerülni, ha tudna is, nem olyan gyakorlott, mint apám volt, így ha ketten vagyunk, talán annyit tudunk gyűjteni, mint ő.

Nehéz munka ez.
A Nap épp felkel ágyából, mi már a parton vagyunk. Derekunkra erősítjük egy kötéldarabbal a kést, amivel majd lefeszegetjük a kagylókat, és velünk van az övünkön kis kosarunk is, amibe dobáljuk, amit felhozunk a mélyből.
Fülünkbe zsíros rongycsomót dugunk, orrunkat facsipesszel zárjuk el, a szemünk meg már hozzászokott a sós vízhez.
A víz nem hideg – az év közepe fele járhatunk – de melegnek sem mondható. Még talán, épp jó.
De nem ezért vagyunk itt.
Lent, a felszín alatt, bugyborékolás hatol át tompán a fülünkhöz, és nagyon kell vigyázni, hogy a fent belélegzett levegő minél tovább bent tudjon maradni, mert így tudunk sokáig lent lenni, keresgetni, gyűjtögetni.
Nekem gyorsan elfogy a levegőm, fel kell menjek, de anyám még bírja.
Nem sokkal később követ, és hoz 3-4 kagylót. Aztán újra levegőt vesz, és lebukik.
Én még pihenek. Kimerültem a merüléstől.
De a következő kanyarba megyek vele. Ügyelek, hogy mély, nagy levegőt szívjak be, és benn is tartsam.
Sikerül most annyi ideig maradnom, mint anyának, és találtam pár kagylót, amiből két-három darabot sikerül lefeszegetnem, és az övembe dugnom. Közben érzem, hogy feszül a tüdőm, és préselődik kifelé a szám sarkában a levegő, apró buborékok formájában lebegve a felszín felé.
Nem bírom tovább.
Felfele rugaszkodom, és alig várom, hogy a fejem a víz fölé kerüljön.
Hatalmas sóhajjal engedem ki a levegőt, és zihálva kapkodok friss után.
Mégis boldog vagyok, mert majdnem annyi ideig lenn bírtam maradni, mint anya, és még kagylót is találtam.

Olyan szeretnék lenni, mint apa.
A faluban nem nagyon volt más, aki annyi ideig bírta egy szusszal odalent.
Nagyon kitartó, és bátor volt.
Azt mondják, hatalmas tüdeje volt, legalább, akkora, mint egy bálnának.
Na jó, apám nem volt akkora, mint egy bálna, de a beceneve miatt – Bálna -, bizonyára nem alaptalan ez a híresztelés róla. És még úgyis úgy vagyok ismert a faluban, hogy a „Bálna fia”.

Ahogy telnek a napok, anyám egyre fáradtabb. A sós víz súlyos nyomokat hagy rajta. Esténként hallom, amint zihálva veszi a levegőt, vagy erőlteti a köhögés. Tudom, eljön a nap, amikor nem tud többé lemenni, hogy az éhező szájakat etetni tudja.

Az utolsó merülésénél alig megy a víz alá, pár métert ereszkedhet talán, máris feljön, vörös szemekkel, vérző orral. Nem engedhetem többé lemenni. Magamra vállalom a feladatot. Annyira ügyes vagyok már, hogy ugyan apám nyomdokába még nem léphetek, de egyedül is tudok nap, mint nap annyit összegyűjteni a mélység kincseiből, ami elegendő számunkra.

Anyám nem vitatkozik ezzel. Tudja, hogy igazam van. Több ideje jut így legalább a testvéreimre, meg az etetésünkre.

Az év fordultával megerősödök. Mélyre merülök, annyira, hogy nem sokan vannak, akik követni tudnának. A zsákmány is jelentősen több, mint korábban, kicsit jobban élünk így.
Felbátorodom a sikerektől, és vakmerőbbé válok. Olyan helyekre is elmegyek gyűjteni, ahol más még nem járt, és a veszély is nagyobb. De látom, hogy jobbat, többet tudok összeszedni, többet tudunk hát enni, és nem bánom a veszélyt.
Anyám aggódik, próbálom nyugtatni, nem túl nagy eredménnyel.
A kiscsikó bennem dacol az anyai féltéssel.

Emlékszem, milyen esélytelen vagyok.
Már sokadszorra halászom ott, ahol most vagyok. Egy kicsit pihenek, mielőtt újra lebukok. Elnézek a horizont felé, szemem összeszűkítem, tenyerem napellenzőként használom, és körbe is kémlelek, ahogy szoktam. Nem látszik veszély sehol sem. A többiek tőlem kissé távolabb végzik a munkájukat, rám már nem vetnek ügyet. Megszokták, hogy különc módra viselkedek.

Nagy levegőt szívok, amit csak a tüdőm bír, és irány, a víz alá. A lábaim tolnak lefelé, arra, ahol a fény sejtelmes ragyogása lágy fátyolrezdülésnek hat a homokon és a sziklákon. Egy nagyobb sziklához megyek, ahol sok a kagyló, és máris feszegetem fel őket, és rakom az övemben lévő szütyőbe. Érzem, ahogy a levegő lassan elhasználódik, és ahogy az izmok egyre nehezebben bírják benn tartani a feszültséget.

Csak még egyet!

Neki is látok, amikor egy árnyék megtöri a napfény lágy ringását az aljon.
Oldalra tekintek.

Annyira elmerültem a gyűjtésben, hogy az óvatosságról elfeledkeztem.

Nagy, szürke árnyék van ott. Kettő is.

Cápák!

Azonnal elindulok felfelé, de a hirtelen mozgásra a bestiák is felfigyelnek, és nyomomba erednek.
Teljes erőmből csapkodok a kezemmel, lábammal, mielőbb el kell érjem a felszínt, és a csónakba kell másznom.
A tüdőmből a levegő halk szisszenéssel tör elő, és parányi gyöngyök szállnak az ég felé. Szorosan összezárom a számat, muszáj benn maradnia a szusznak, de a tempós úszás nagyon próbára teszi a tüdőmet.
Végre felérek a víz fölé, kezemmel szorosan kapaszkodok a csónak szélébe, és már épp húznám fel magam, amikor…

…amikor már tudom, nem marad esélyem.

Éles fájdalom hasít belém, ahogy a cápa beleharap a combomba; megrántja a fejét, és húsom nagy részét letépi. Kiáltani próbálok, talán sikerül is, miközben a másik cápa is elkap, ugyanott, és elvesztem az erőm maradékát.
 

Látom még, ahogy a többiek riadtan a csónakjukba másznak, és elindulnak felém, aztán a következő támadással a víz alá merülök. Igyekszem levegőt venni végső erőim összeszedésével, de érzem, ez nem lesz elég a megmeneküléshez.

Látom még, ahogy megint támad egyikük, most az oldalamat véve célba, szívtájékon, és még tudatomnál vagyok, amikor összeroppantja csontjaim, és éles fogaival a szívembe tép.

Tüdőmből minden csepp levegő szabaddá válik, szemem kitágul, és ahogy testem az igazgyöngyök birodalma felé süllyed, látom, ahogy szétnyílik fölöttem a tenger kék vize, és látom, ahogy a nap lemosolyog rám, aztán érzem, hogy apám arca felfénylik, és karjaiba zár.

Hazaértem hát.

Kalocsa, 2014. szeptembere