2017. november 14. 22:05
A minap egér görgette a
diót a gipszkarton plafonon egész éjszaka. Igen zajos volt.
Hát sajtot tettünk a csattanós fogóba.
Aztán megint volt zaj, ami egyszer csak abbamaradt.
Megnéztem, mi a helyzet.
A csapda megfogta az egeret. Nyakát szegte.
A sajt eltűnt.
Az egér gyomrában.
Evett egy jót. És meghalt.
Hát ilyen ez.
Téged miféle sajt csábít a csapdába?
Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója
2017. november 11. 20:15
2017. november 11., 0:06
(Az is elengedés ÉS
megengedés. A beszorult energiák távozása. Halkan szellenthetsz is, nem baj, ha
nem tudják, kitől jött. Bár… az igazi rotyogósnál, szaft nélkül, nincs jobb.
2020. 05. 17.)
Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója
csak ülök itt kinn
a lépcsőn
magamban elmerülve
mint bronzba
öntött figura
a téren
már-már
mozdulatlan
csak ülök és
csak vagyok
élvezem a létezést
magát
ahogy a tüdőmbe
szívott oxigén
testem járja át
csak ülök itt és
lélegzem
miközben szellő
száll fák alatt
s táncot jár
megannyi ezerszínű
fátyolos virág
csak ülök itt
és ez oly
nagyon jó
nem is kell
más most
minden atom bennem
úgyis mozog
minden pillanatban
megújulok
csak ülök
itt kinn a lépcsőn
s mellettem
ülnek
és velem lélegeznek
az angyalok
Kalocsa, 2016. augusztus
7.
csönddel ébreszt a reggel
harmat hűti a tájat
derengő sugarakkal
átölel vörös pirkadat
míg álomból ébredek
újabb álomba épp
madársereg kezdi meg
hajnali énekét
szól a trilla és a fütty
köszöntve Nap Urat
megmozdul bennem is
valami újabb harsona
szívemből kiárad
mint bősz vad
folyam
elsöpör mindent
mi útjába akad
reszkető lélekkel
most ide kiállok
és keblemre
ölelem az egész
nagyvilágot
Kalocsa, 2016. április 24.
Versek a természetről: természet
éjszaka indultam el
a város fényben suhant
és lassan elmaradt
mögöttem
míg az utolsó lámpa
is kialudt
a visszapillantó tükörben
a suhanás maradt velem
és átölelt az út zaja
ahogy szürkén és tompán
surrogott alattam
csillagok távoli fénye
zuhant retinámra
messzi galaxisok
évmilliárdja
ki tudja merre
és miért
megyünk
a sötétben nincs
ki fogja a kezünk
megálltam csak egy
percre csupán
megszagolni
e csillagok sorát
a fekete égen ott
ragyogott mind
szerelmes varangy
tán nekik csücsörít
éles hangú madár
bokrok mélyén
rámrivallt
mentem hát tovább
merre utam tart
még most is kisér
a végtelen hona
legyen akár nappal
vagy akár éjszaka
ott
valahol
a semmiben
ott vár rám
mindig
az igazi haza
Kalocsa, 2016. április 30.
világok távolából
érkeztem
csillagködökön át
szenvedélyem hozott ide
a létezés iránt
látni és megélni
az anyag világát
születni és élni
egyre csak tovább
érezni milyen az
mikor a hús
ételért kiált
és milyen mikor
szívemet ármány
tőr döfi át
de végül ha már
mindent láttam
miért eónok óta
lelkem ide visszajár
megyek majd el
máshová
hisz várnak
még rám
a messzeségben
újabb galaxiscsodák
hol világok
pora száll
és szívem nyomán terem
egy másik
valóság
Kalocsa, 2016. április
30.
újult erővel indul
útjára a vér
zsibbadt sejtek
titkos rejtekén
mikor végre
mozgásba lendül
az izom
és a test
újra élni kezd
ha egyre-másra
átadom neki
magam
hogy tegye dolgát
mit nálam jobban
tud biztosan
és éled újjá
bennem minden
mikrokozmosz
és megint
önmaga lehet
Kalocsa, 2016. 04. 19.
véredények benned
s bennem
viszik a hírt
minden sejtnek
hogy tudják
én benned vagyok magam
s te bennem vagy ugyanaz
ne csak sejtse minden
a titkot
mit zúgnak harangok
ezer és ezer éve
szerte –
benned s
bennem
minden ugyanaz
az
Isten
Kalocsa, 2016. 03. 12.
hótakaróban az ágak
fehérben ragyog a lét
kristály úszik
a légben
míg csöndben
szunnyad a mély
földre lógnak az árnyak
húzza a nagy takaró
mintha lenne egy sátor
csak nincs épp benne lakó
szikrát hány most
a naptól
minden mit belep a hó
amerre szemed csak ellát
káprázat az
de nem való
Kalocsa, 2016. 01. 07.
szikrák a szélben
szállnak feléd
költöző lelkek
csapata lép
mennek e létből
új lét felé
teszik a dolguk
a Nap alatt
emberi áldozat
mi rád marad
kélnek a könnyek
vörös a szem
emberi szívben
terem könyörület
szikrák az éjben
szállnak feléd
rettegés bánat
mar épp beléd
jő majd a holnap
és jön még remény
hiába halnak
ha nem vagy te kész
szikrák a mélyben
szólnak neked
tudd hogy a vér
csak újat teremt
isten ott benned
érted kiált
omlik a régi
épül új vár
Kalocsa, 2015. 11. 14.
ki vagy te, ki bújkálsz
álarcod mögött
el nem ismernéd soha
mi az, mi hajt
keresztül égen és földön
ki vagy te, ki gyűlölsz
másokat csak
mert bőrszín vagy hit
náluk másként válogat
ki vagy te, ki félsz
és játszol szerepet
beállsz a sorba
nehogy szín fakadjon
tüzes kebleden
ki vagy te, ki titkon
vágyod önmagad
de szenvedsz, sírsz,
jajgatsz, minthogy
legyél, aki vagy
ki vagy te, egy
a sok milliárdból
- a tükörben arcod
vajon miért lángol?
ki vagy te, a
mindig színész
aki eljátssza: nem
fél még a
meghalástól,
de ha állni kell
a sarat,
menekül,
s odvába bebújva
fúj ki
rendületlenül
Ki Vagy Te?
.
.
.
Ember,
Aki
Önmaga
Elöl
Menekül…
Ki Vagy Te?
… választ …
… csak odabent…
… találsz!
… hisz erről szól
a játék oly régóta
… már!
Kalocsa, 2015. 09. 12.
én vagyok a tűz
mi lobog benned
én vagyok a szikra
mi lángra gyújt
én vagyok a fény
mi lényeged
belőlem állsz
Te vagy Én
én vagyok a víz
mi hüsít benned
én vagyok a csepp
mi életet visz
én vagyok a lélek
mi lényeged
így vagy Te Én
én vagyok a levegő
mi mozdít téged
én vagyok a változás
mi messze visz
én vagyok benned
az emlékezés
hogy tudd
nem vagy más
mint Én
én vagyok a föld
mi megformál
én vagyok a rög
mi hord hátán
én vagyok a keret
mit te szabtál
hogy tudd
nincs határ
Kalocsa, 2015. 07. 15.
2017. október 27.
Van, amire nem
emlékezhetsz. Azért, mert különben nem tudnál fejlődni. De ez a te döntésed. A
játék része. A szabadulósé. Hogy ha kiszabadulsz, újra el tudd kezdeni, ha
akarod.
Összes naplóbejegyzés: egy mester naplója
