éjszaka indultam el
a város fényben suhant
és lassan elmaradt
mögöttem
míg az utolsó lámpa
is kialudt
a visszapillantó tükörben
a suhanás maradt velem
és átölelt az út zaja
ahogy szürkén és tompán
surrogott alattam
csillagok távoli fénye
zuhant retinámra
messzi galaxisok
évmilliárdja
ki tudja merre
és miért
megyünk
a sötétben nincs
ki fogja a kezünk
megálltam csak egy
percre csupán
megszagolni
e csillagok sorát
a fekete égen ott
ragyogott mind
szerelmes varangy
tán nekik csücsörít
éles hangú madár
bokrok mélyén
rámrivallt
mentem hát tovább
merre utam tart
még most is kisér
a végtelen hona
legyen akár nappal
vagy akár éjszaka
ott
valahol
a semmiben
ott vár rám
mindig
az igazi haza
Kalocsa, 2016. április 30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése